2009
Éveken át kerítésoszlopként használtak Lökösházán egy egyedülálló, második világháborús hadtörténeti értéket. Az 1944-ben lezuhant, német repülőgép páncéltörő gépágyúja csütörtökön a szolnoki repülőmúzeumba került.
http://www.beol.hu/bekes/kultura/keritesoszlopnak-hasznaltak-a-vilaghaborus-gepagyut-257904
Szovjet IL-2 M3 Sturmovik csatarepülőgép lezuhanási helyének meghatározása Szentkirályszabadján
1944.12.20.
Jó pár éve egy szép napos tavaszi hétvégén Szentkirályszabadja felé vezetett gyalogtúrám útvonala. A községtől nyugatra található Meggyes-puszta déli oldalán érdeklődve haladtam el egy honvédségi radarállomás mellett. A földútról kissé letérve, a szántásban összegörbült szegecselt alumíniumdarabokat és egy szétrobbant lőszerhüvelyt találtam.
Ekkor még nem foglalkoztam túl aktívan repülőgéproncs-kutatással, de azért elgondolkodtattak a leletek. Akkor még a radarállomásról kihajított szemétnek, fém lőszeresládák maradványainak gondoltam a fellelt alumíniumdarabokat. A rajtuk lévő deformitásokat pedig a mezőgazdasági művelést végző traktoroknak tulajdonítottam.
Eltelt egy-két év, és már-már elfeledtem a rejtélyes fémdarabkákat. Míg 2000-ben megpróbáltam az egyre gyarapodó ismereteim segítségével összeállítani a hozzáférhető szakirodalomból a Veszprém megyei 1944-45-ös még beazonosítható repülőgép-lezuhanási helyszíneket. Ekkor figyeltem fel Veress D. Csaba: A balatoni csata c. kötetére, ami minden hadtörténet iránt érdeklődő számára alapmű. Ebben olvashatjuk a Margit-vonal áttörése (1944.dec.20-25) c. fejezetben: „…A szovjet csata-és vadászrepülőgép kötelékek délelőtt 08-11 óra között egymást követő hullámokban bombázták, és lőtték a Várpalota, Berhida és Veszprém körzetében lévő utakat. A támadó szovjet kötelékek ellen harcba vetették a jutasi repülőtérről a magyar 101/1. és német 53/2. vadászrepülő osztályok kötelékeit. A légi harcok során a magyar vadászok (Szentgyörgyi Dezső zászlós ) lelőttek egy szovjet IL-2-es csatarepülőgépet, amely Szentkirályszabadjától délkeletre, a Berektó dűlőben zuhant le, és kétfőnyi személyzetével együtt felrobbant.1
A lezuhanás helyszíne mérőpálcával megjelölve
A csatarepülőgép a 3. Ukrán front sávjában tevékenykedő 17. légi hadseregnek alárendelt (pk.: V.A. Szugyec marsall ) 10. gárda csatarepülő hadtest, 306. csatarepülő hadosztályának 951. csatarepülő ezredébe (SAP) tartozott. (pk.:A.J. Kobelev. őrnagy)2
A helyszín precíz megjelölése okán nem tűnt nehéz feladatnak a becsapódás pontos helyének felkeresése. Ebből a célból a faluban több idős helyi lakost meghallgattam a repülőgép 1944. december 20-ai pusztulásáról.
Meglepve tapasztaltam, hogy a falutól DK-i irányban-mint ahogy a Balatoni csata c. kötetben olvashatjuk- senki nem emlékszik repülőgép-lezuhanásra, valamint semmiféle Berektó dűlőre.
Ezzel ellentétben Szentkirályszabadjától DNy-ra az esemény akkori szemtanúi felelevenítették egy szovjet „vadászgép” becsapódását az 1944. dec. 20-ai időpontban, Meggyes-puszta körzetében. Amikor pedig a könyvben megjelölt Berektó (ill. Berektavi) dűlő felől érdeklődtem, azt szintén a községtől délnyugatra, ugyancsak Meggyes-puszta térségében jelölték meg.
Ezt követően jutottam hozzá Veress D. Csaba Szentkirályszabadja évszázadai c. kötetéhez, ebben pedig ezt olvashatjuk:” …..a szovjet repülőgép a községtől DNy-ra (!) a Pósa-domb keleti oldalán, a Berektói-dűlőben , a Mészáros-féle földön lezuhant, miközben a földre csapódáskor egy-a gépben maradt –bomba felrobbant. A gép kétfőnyi személyzete meghalt. Adataik ismeretlenek, csak személyleírásuk ismert (a halotti anyakönyvből): az egyik 30 év körüli, vöröses szőke hajú, beretvált, hosszas arcú kék szemű, magas, szikár termetű férfi volt (ő volt a pilóta); a másik (a fedélzeti lövész) 16 év körüli, vöröses szőke hajú, beretvált, kerek arcú, kék szemű alacsony, zömök fiatalember ……”3
Nos tehát akkor DK vagy DNy ?
A helyszín – kérésemre – térképen történő lokalizálásakor három személy is a Szentkirályszabadjától DNy-ra található Meggyes-pusztától kissé délkeletre található fenyves erdőcske déli oldalát jelölte meg.4
Pontosan ott, ahol én korábban a honvédségi radarállomás szomszédságában felleltem a deformált alumínium lemezeket.
Ugyanitt található az a régebben vízzel borított mély fekvésű terület, amit Berektói-dűlőnek neveztek a falu lakosai.5 A második kötetben szereplő megjelölés, az adatközlők információi, és a dűlőnevek behatárolása után felvetődött bennem a kérdés, hogy az általam évekkel ezelőtt talált ismeretlen fémmaradványok az idősek által elbeszélt, és a helytörténeti monográfiában is megemlített szovjet repülőgépből származhatnak?
Elhatároztam, hogy amint lehetőségem nyílik rá, újból felkeresem a helyszínt, és megpróbálok további bizonyítékokat keresni a szántás felszínén.
A területre kiérkezvén szerencsémre éppen egy mélyszántás utáni időszakot sikerült kifognom, úgyhogy jóval több maradvány hevert a föld felszínén, mint első odaérkezésemkor.
A begyűjtött leletek: szegecselt deformált alumíniumdarabok kék és zöld festéssel, fekete cirill betűs bakelit töredékek, plexitöredékek, 7.62 mm-es szovjet Mosin-Nagant lőszerek szétrobbant lőszerhüvelyei, 23 mm-es VY géppuskahevederek, barna bakelit töredékek stb.
Történész barátommal rövid eszmecsere után- a fellelt roncsmaradványok, amik immár tárgyi bizonyítékok, és az adatközlő szemtanúk visszaemlékezéseinek tükrében -bizonyítottnak találtuk, hogy egy szovjet harcirepülőgép lezuhanásának pontos helyszínét találtam meg, tulajdonképpen már évekkel ezelőtt.
Véleményem szerint Vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós által lelőtt szovjet IL-2 M3 típusú csatarepülőgép nem Szentkirályszabadjától délkeletre (Vörösberény felé) zuhant le, hanem attól délnyugatra Meggyes-puszta délkeleti körzetében. Mint ahogy az 1998-ban kiadott Szentkirályszabadja évszázadai c. kötetben már helyesen olvashatjuk.
Azt kevéssé tartom valószínűnek, hogy két egyforma típusú, egyazon időpontban, ugyanolyan körülmények között lezuhant IL-2-es Sturmovikkal állunk szemben Szentkirályszabadja körzetében.
Miután a ködös, párás időben a sérült csatarepülőgép lezuhant, az ütközés ereje a pilótát és a lövészt kirepítette a gépből. Így az elsőként helyszínre érkezők könnyen hozzáfértek ruházatukhoz, személyes tárgyaikhoz, csizmáikhoz, melyeket szinte azonnal eltulajdonítottak.6
Egyes értesülések szerint a helyszínre érkező német katonák egyike lőtte agyon a személyzet valamelyik még élő tagját.7
A repülőgép további sorsa: A becsapódás okozta nagy krátert 1945 után a szovjetek állítólag átvizsgálták, „felásták” és a nagyobb épségben maradt repülőgép-alkatrészeket elszállították.
Talán ezzel magyarázható, hogy más robbanással járó repülőgép-katasztrófákhoz viszonyítva aránylag kevés és apró leletanyag árulkodik a 60 évvel ezelőtt történtekről.
Írásommal szerettem volna egy már nagyrészt ismert repülőesemény történetét pontosítani, emlékezni vitéz Szentgyörgyi Dezső, Magyarország legeredményesebb vadászpilótájának egyik Veszprémhez közeli győzelmére.
Ugyanakkor fontosnak tartottam felidézni két fiatal hősi halált halt szovjet repülős emlékét, akik parancsra, kötelességük teljesítése közben áldozták fiatal életüket , és csapódtak repülőgépükkel több száz km-es sebességgel a szentkirályszabadjai határ földjébe.
A lezuhant IL-2-essel kapcsolatos kutatások során derült fény a háború embertelenségének újabb bizonyítékára, melyet fontosnak tartok lejegyezni. 1945. 03. 23-án a Meggyes-pusztát elfoglaló szovjet előőrsök az egyik gazdasági épületben négy német és két magyar katonát fogtak el. Vagy a kimerültségtől elaludtak, vagy más okból szakadtak el alakulatuktól. Ruháiktól megfosztva a közelben ásott harckocsiállás egyikének szélére állították őket, majd kivégezték valamennyit. Az esemény elbeszélője 12 éves kislányként szemtanúja volt a szörnyűségnek. A legyilkolt katonák 60 év múltán is jelöletlen gödörben pihennek. Földi maradványok felkutatása a végtisztesség megadása céljából nehézkes, mert a helyszínre új gazdasági épületeket emeltek a későbbiekben.5
Pálffy Sándor
MRE kutató
2005
Források:
1.Veress D. Csaba: A balatoni csata (II. átdolgozott bővített kiadás) Bp, 2000. 49.oldal
2. Horváth Gábor repüléstörténet kutató közlése
3. Veress D. Csaba: Szentkirályszabadja évszázadai. Veszprém, 1998. 283., 286. oldal
4. Velegi László (szül: 1928, Szentkirályszabadja) Szentkirályszabadja, Hétvezér u.1. szóbeli közlése (Szentkirályszabadja 2000)
5. Balogh Józsefné (szül:1933, Szentkirályszabadja) Szentkirályszabadja, Petőfi S.u.
szóbeli közlése (Szentkirályszabadja 2000)
6. Hangodi László történész szóbeli közlése (Tapolcai Városi Könyvtár és Múzeum) (Vp.2005.)
7. Tóth Ferenc repüléstörténet-kutató közlése (Bp. 2005)
2009. június 11-én egy német repülős maradványait exhumálta a Német Népi Hadisírgondozó Szövetség magyarországi megbízottja az agárdi r. k. temetőben. Nagy Zoltánné szemtanúja volt a német repülős halálának. 1944. december 8-án a szovjet csapatok elfoglalták Agárd-Gárdony fürdőtelepet, rá egy hétre, december 15-én (vagy az azt követő napokban) egy lassú, kétmotoros német repülőgép jelent meg a település felett. Kisvártatva nem tisztázott okból találatokat kapott, s ezt követően a levegőben felrobbant. Személyzetéből két fő ejtőernyővel kiugrott, az egyik zárt ejtőernyővel ért földet, és halálra zúzta magát. A másik szerencsésen földet ért, akit fenyegető orosz katonák vettek körül, meggyilkolását egy orosz tiszt akadályozta meg. Halálra zúzódott társát Nagy Zoltánné édesapja az éj leple alatt a temetőben lévő Forrai Júlia grófnő monumentális síremléke mellé temette. A jelöletlen sír 65 évig őrizte titkát, egészen a most lezajlott exhumálásig.
Az elhunyt német katonát levetkőztették (a jó minőségű báránybőr hajózódzseki és a Messercsizma sokaknak csábító lehetett), azonosításra utaló sírmelléklet és személyazonosító fémlap nem került elő.
Ha a kutatótársak közül a ’44. december 15-e körüli időkből van tudomása kétszemélyes német gépveszteségről a térségből, kérem közölje a roncskutatas@gmail.com címen.
Pálffy Sándor MRE kutató
Hallottam egy történetet 9 halott német katonáról, akik Békésen haltak hősi halált. Nyomozni kezdtem az ügyben, de sajnos senki sem tudott segíteni. Viszont a kutatásom során említettek egy orosz gépet, ami a város közelében zuhant le. Több Békés megyei kollégával is sikerült megismerkednem és beszélgetéseink során nekik is említettem ezt a történetet. Így szinte azonnal megfogalmazódott az igény egy közös kutatásra. Legalább személyesen is megismerhet mindenki mindenkit.
Így pár napja meglátogattuk Ferenczi urat, aki Békésen helytörténettel és bélyegek valamint régi pénzek gyűjtésével foglalkozik. A bácsi érkezésünk előtt beszélgetett pár ismerősével, hogy pontos információval tudjon nekünk szolgálni. Szívélyesen fogadott és leültünk beszélgetni….
1944 október hatodika volt. A magyar és német katonák Békésen keresztül vonultak Mezőberénybe. A vasútállomásról már mindent elvittek, amit csak tudtak. A város amolyan „zsákutca” volt a vasúthálózatban, így itt több raktár volt. A katonák már lassan elvonultak, csak az utóvéd maradt hátra , amikor 10 óra 15 perc körül két szovjet repülőgép érkezett. „Olyan kis bombákat dobtak ezek, mintha kosárból öntötték volna.” De rövidesen egy német gép is érkezett. Magasról csapott le az oroszokra és az egyiket el is találta. Mire az kigyulladt és egy híd mellé zuhant le. A német és a másik orosz gép egymással harcolva lassan eltávolodtak a várostól. Később hallotta a bácsi, hogy a másik orosz repülő is lezuhant pár kilométerre északkeleti irányba.
Természetesen a gyerekek amint lehetett megnézték a roncsot. Mélyen a földbe fúródott és a farok résznél egy orosz halott csüngött. A halottakat a lakosság csak napok múlva temette el a gép mellé. Egy kis fejfát is állítottak. Később az elhunytakat a városi temetőbe szállították.
A repülő csata után nem sokkal megérkeztek a kozákok. „…kucsmás emberek voltak, olyan kicsi lovon jöttek, hogy majdnem leért a lábuk.” A német-magyar utóvéd még harcolt velük egy darabig.
Miután meghallgattuk a történetet, elmentünk megnézni a lezuhanás helyét. Ma már egy családi ház és annak kertje áll azon a területen. Lassan 61 év elteltével nyomát sem látni a lezuhanásnak.
A lezuhanás helyszíne napjainkban
Innen egy másik idős bácsihoz mentünk aki még ma is őrzi a lezuhant repülőgépnek egy darabját. A kerítés mellé volt támasztva az alu darab, hogy „ne mászkáljon be idegen kutya.” Amikor a német gép lőni kezdte a szovjetet, akkor szakadt ki belőle ez a darab. A ház tetejére esett.
Megnéztük a lemezt és gondosan lefényképeztük. A helyszínen nem tudtunk biztosat mondani. Se típus szám, se más jelölés. Égett festéknek, csak nyomát találtuk. Viszont jó , mondhatom eredeti állapotában sikerült rátalálni a lemezre. Senki nem állt neki szétszeletelni, hajtogatni…..
A fényképezés után abban maradtunk, hogy majd otthon, orosz gépekről készült fotókról megpróbáljuk beazonosítani a típust.
A darabot a helyszínen hagytuk és elindultunk a helyi temetőbe. Hátha majd a halottak száma segít….
A repülőszemélyzet sírjaA sírt gondozottan találtuk. Még friss virág is volt rajta. A felirat a következő volt:
„Hősi szovjet halottak:
Kulagin V.L. Hadnagy 1907-1944
Naumenko I.D. Gárdista 1923-1944
Sztyepán és Filipovics repülősök
7 ismeretlen hősi halott”
Elgondolkoztunk. Valóban csak két repülős volt a gépen? Hiszen a repülő mélyen a földbe csapódott. Elképzelhető, hogy a halottakat csak a föld felszínén szedték össze és a fülkében maradtakat nem ásták ki, mert akkor a gép többi részét is kiszedhették volna. Az viszont a földben maradt.
A darab beazonosításában csak az segítene, ha egy szovjet veszteséglistából kikeresnénk, hogy Békés környékén 1944 október 6-án 10 és 11 óra közt milyen gépeket vesztettek.
A szükséges adatokat Horváth Gábor kutató küldte meg Kanadából. Idézet a leveléből:
„Megvannak az 1944 október 6-i békési szovjet veszteségek, de csak 1 név stimmel, az is csak részben: nem Sztepan, hanem Sztepanov. A többi mind más, így kérdéses a felirat hitelessége. (Lehet, hogy a sérült iratok nem voltak jól kivehetők, így hibás nevek kerültek az emlékműre.)
Elnézést, én a többi nevet néztem, de feltehetően csak 2 repülős neve szerepel az emlékművön, a többi halott a szárazföldi csapatokhoz tartozott. Ezek alapján a Békésnél a híd mellé 1944 október 06-án lezuhant Il-2-es hősi halált halt személyzete:
мл.л-т Степанов Андрей Иванович pilóta (+) – (Andrej Ivanovics Sztepanov alhdgy. (+) – Сталинская обл., Славянский р-н, с. Рай-Александровка (1923-1944.10.06.)
és
мл.с-т Филиппов Николай Федорович (+) – (Nyikolaj Fjodorovics Filippov tizedes (+) légilövész – Тамбовская обл., Рассказовский р-н, д. Салмановка (1926-1944.10.06.) volt.
Gépük az 5. LHDS., 568. csatarepülő-ezred (SAP) vesztesége volt, amely egységet később, 1944 október 27-én átneveztek 187. GvSAP-ra, s már így vett részt Budapest ezt követő ostromában.
Remélem ez segít. Üdv Gábor”
2009 áprilisában ismét Békésen jártunk és sikerült beszélgetnünk egy idősebb úrral,aki részt vett a szerencsétlenül járt repülőszemélyzet exhumálásában.
Elmondása szerint :
“A repülőszemélyzet 1958-ig a repülőgép roncsában nyugodott. Exhumálásukkor testük részben épségben került elő, a repülőgépből kiszivárgó olaj megőrizte azokat míg más testrészeik elporladtak. Felszerelési tárgyaik is részben jó állapotban maradtak meg. Egyikük önvédelmi fegyverét a helyi rendőrség udvarán ki is próbálták. Személyes irataikból kiderült, hogy a két katona nemcsak a katonai szolgálat alatt, de már gyerekkoruk óta ismerhették egymást, mivel lakcímük egy utcába szólt. A roncs mélyen feküdt, a földbe fúródva. A munka veszélyes volt, mivel a gépen rengeteg nagyméretű lőszert találtak.
Katonai tiszteletadással temették őket végső nyughelyükre, a békési Rózsa temetőbe. Egyikük Édesanyja is jelen lehetett a temetésen.”
A kutató csapat tagjai voltak:
Domokos Ferenc (MRE tag)
Gyevi-Nagy László
Kiss József (Historikus)
Wittmann Attila (MRE tag)
Egy német Ju-52 m3 története
1943 január 2-át írjuk, az SE+UW rádiókódot viselő német Ju-52 m3 típusú szállítógép magyar terület felett igyekszik északi irányba úti célja felé. Sosem ér oda.
Az általában a terepen kezdődő kutatást most nem várt adatközlés előzte meg. Laborc György Péter ismerősöm helytörténeti anyagai közül 3 fényképet helyezett elém. Egy hegyoldalban meredek szögben megállapodott Junkers mosolygott felém a képekről. A teljes pilótafülke törzsborítás hiányzott és láthatóan leszakadt mindhárom motor.
A rádió hívójel és a sárga hadműveleti csík jól kivehető, érdekes az E betű alakja, mintha az F sablonja lenne csak kiegészítve
Beszélgetésünk a képek eredetére is kitért, mondhatni önmagában ez is kalandos és vadregényes. A Vértestolna határában pórul járt gép roncsainál a helybeliek fotózkodtak, ekkor készült a néhány fényképből álló sorozat. A többségében svábok lakta településen a háborút követően nem volt ildomos semmilyen náci relikviát megőrizni, így a képek hosszú évtizedekig egy család porosodó fotóanyagai közé kerültek. Péter barátom végül családi és baráti kapcsolatokon keresztül jutott a képekhez.
Ekkor a kényszerleszállás dátuma még mindkettőnk előtt ismeretlen volt.
Nosza irány a terep. A jó őszi időjárást kihasználva még 2007 október első hetében a Vértestolna közeli erdőszélre mentem.
A helyszín madártávlatból
Az erdőszélre vezető út a présházak között
Rövid útbaigazítást is kaptam, így csak az erdőszélen felállított vadrácson kellett átküzdenem magam. A pontos helyszín megtalálása egyszerűbb volt, mint gondoltam, ugyanis néhány száz méter gyaloglás után két éktelenül nagy gödör hívta fel magára a figyelmet.
Kis detektorommal megbizonyosodhattam hogy valóban az, aminek látszott. Az előkerülő apró motor és felni töredékek mutatták, hogy innen csak felfelé a hegy oldalába vezethet utam. A kemény hegymászást végül egy hihetetlen furcsa látvány törte meg. Egy kisebb sziklapárkányon egy a közelben bányászott vörös márvány anyagú kereszt kontúrjára lettem figyelmes.
Szinte hihetetlen, hogy az óriási géptörzs megállapodott ezen a kis sziklapárkányon. Ennek hiányában minden bizonnyal a fedélzeten tartózkodók kivétel nélkül életüket veszítik.
A másik meglepetés a kereszten látható felirat volt, mely német és magyar nyelven tudatta az eseményt és időpontját is! Olyan érzés volt, hogy csak végig kell mennem a kipöttyözött úton és a végén ott lesz minden. Az avar között megcsillanó plexi és alumínium töredékek maradtak mementói a 64 évvel ez előtt történt eseményeknek. A kereszt mellett talán egy méterre érdekes darab akadt a kezembe. Otthon tisztítást követően némi segítséget igénybe véve sikerült egy pipa tetejeként azonosítani.
A sérüléseiből és korrodáltságából, na meg a korra jellemző megjelenéséből valószínűsíthető, hogy a pilóták valamelyike szívhatta utoljára. Egyébként a területen semmilyen más eredetű tárgy nem volt fellelhető, szemét nem zavarta a kutatást.
A megfakult feliratú gyönyörű szívet magába foglaló emlékkereszt
(a terep meredeksége talán így jól érzékelhető)
A szívben németül, alatta magyarul olvasható a bevésett felirat
A dátum ismeretében tatabányai lakosú kutatóként a Vértes és Gerecse domborzati és időjárási viszontagságait ismerve nem volt túl nehéz elképzelnem mi történhetett. A területre jellemző hóviharok, rossz látás és gyakori köd alacsonyra kényszeríttette a pilótákat. Majd az előttük tornyosuló hegyet meglátva igyekeztek átemelni rajta a leterhelt gépet. A sebesség folyamatosan csökkent és a hegygerincen átjutva a fák magasságában repülhettek. Majd a jobb oldali kerék és motorgondola szakadt le elsőként, másodpercekkel utána a középső, vagy a jobb motor. Ennek nyomai a hegygerincen végigkövethetőek voltak mind apró maradványok, mind a nagy, széles tömeg vájta járatokban.
A harmadik motornak fent nyomát nem találtam (és egyenlőre lent sem), feltételezem, hogy az a géptörzs megállapodásakor szakadhatott le, vagy valahol még odafent lehet?
A gép a hiányzó orr résszel, a kabinban helybeli lakosok fotózkodnak
Érdekes az eltérő E betű forma a rádió hívójelben a gép jobb és bal oldala között, sőt itt mintha sárgával festették volna fel
A finom havazás felülről lepte be a gépet, nem volt a területre oly jellemző ÉNY-i szél.
A személyzetről egyelőre annyi ismeretes, hogy a pilóta és másodpilóta vesztette életét a baleset során, az emlékkeresztet pedig a navigátor állítatta bajtársai emlékére, ő megúszta a balesetet egy sebhellyel a homlokán. (létezik még 1-2 kép, amin egy kopja fa látható a mai kereszt helyén valamikor a háború után, mellette az egyik pilóta ülés, egy csűrő lap darabja látható). Becze Csaba ígérte, hogy kapcsolatain keresztül kideríti a személyzet tagjainak nevét, és az egységet ahová a gép tartozott. Ju-52-ről szóló monográfiákban ide vonatkozó adatot még nem találtam.
A helyszín megközelítése Vértestolnáról pirossal jelölve
Katona József (MRE tag)