Roncskutatás

Vízépítők emlékezete – kötetbemutató a múzeumban

2015. máj. 7. csütörtök 16:30 - 18:00
Helyszín:
Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém, Erzsébet sétány 1.)

2015. május 7-én, csütörtökön 16.30-kor – a Gizella-napok programsorozatához kapcsolódva – Szolnoky Gábor „A két Tumler” című kötetét mutatja be a Laczkó Dezső Múzeumban Dr. Oelberg Gusztáv címzetes egyetemi docens.

A rendezvény ingyenes.

meghivo_tumler_kotetbemutato_2015_05_07

Kiállításmegnyitó – május 6-tól látogatható a várbörtön

2015. máj. 6. szerda 14:00 - 15:00
Helyszín:
Várbörtön (Veszprém, Vár u. 19.)

A Gizella-napok rendezvénysorozatához kapcsolódva a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum 2015. május 6-án, szerdán 14 órakor nyitja meg a „Élet a mínusz harmadikon – várbörtön a 21. században” című új állandó kiállítását a Veszprémi Törvényszék épületében.

Az „Élet a mínusz harmadikon, Várbörtön a 21. században” című új állandó kiállítás nem „csak” a várbörtönről, mint épületről és érdekességről szól, hanem több izgalmas témát mutat be. A tárlatban látható egy Mindszenty József-emlékszoba, a fogvatartottak életét és a várbörtön történetét bemutató kiállítási egység, a „Bakonyi betyárok a pandúrok kezén” című tárlat, továbbá megtekintetők a cellák, a kápolna, a kilátó, a parancsnoki szoba és a vizesblokk. Emellett interaktív filmvetítés várja a látogatókat.

meghivo_varborton_kiall_ldm_veszprem_2015_05_06

 

70 éve ért véget a II. világháború – kamarakiállítás a múzeumban

2015. máj. 5. kedd 16:30 - 18:00
Helyszín:
Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém, Erzsébet sétány 1.)

A Gizella-napok rendezvénysorozatához kapcsolódva a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum 2015. május 5-én, kedden 16.30-kor nyitja meg „A II. világháború emlékezete” című kamarakiállítását. A tárlat megnyitása után előadás idézi meg a Szent László hadosztály történetét.

meghivo_ii_vh_emlekezete_kamarakiallitas_ldm_2015_06_05

Az MH 86. Szolnok Helikopterbázis és a Magyar Roncskutató Egyesület újabb sikeres kutatási hetet tudhat maga mögött Seregélyesen. A négy feltárási napon, a korábban már megkezdett kutatások befejezése ill. leletmentés volt a cél ami teljes sikerrel zárult. Az ötödik napon a helyi általános iskolában rendeztek a kutatók egy rögtönzött kiállítást. A fő cél a figyelemfelhívás volt, a II. Világháborús harcokból a környéken maradt robbanóeszközök veszélyeire. A másodlagos, a feltárás során előkerült érdekesebb darabok bemutatása volt. A falu későbbiekben tervezi egy állandó kiállítás létre hozását, az itt előkerült leletekből.

A kutatáson résztvevők :

Géczy Gábor szakaszvezető

Horváth Péter

Ivlev Dimitij őrvezető

Kálinger Roland százados

Magó Károly zászlós

Markó Ferenc

Nagy Krisztián főtörzsőrmester

Pálffy Sándor

Rozsos Ákos

Szuda Dávid

Valter János főtörzsőrmester

Veinhardt Csaba

Rövid összefoglaló képekben

DSCF1147 DSCF1158 DSCF1166 DSC_0039 DSC_0047

DSC_0055 DSC_0063 DSC_0102

DSC_0090 DSC_0107 DSC_0129

DSC_0162 DSC_0168 DSC_0196

P1140488 P1140526

 Előadás a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban

Ittebei Kiss József hadnagy az első világháború egyik leghíresebb magyar pilótája volt. Amellett, hogy rendkívül tehetséges volt, egyben nagyon lovagias is, ezért kapta a „levegő lovagja” elnevezést. Nem csupán a Monarchián belül tisztelték, de ellenségei is elismerték és becsülték. A páratlan katonai pályája, az egyéni harcmodor, amely során megkímélte az ellenség életét, jellemzi a hadnagy életművét. Hitvallása volt, hogy az ellenséget legyőzni kell, nem megölni. 1918. május 24-én légiharcban hősi halált halt az olaszországi Lamon mellett. Magó Károly előadásában kiemelte, a repülő katonák harcainak felkutatása, és az emlékezés rájuk része az alakulat hagyományőrzésének.

mago

Magó Károly kiemelte, a repülő katonák harcainak felkutatása és az emlékezés rájuk része az alakulat hagyományőrzésének (Fotó: Penovác Károly)

 

Kilencvenöt évvel a végzetes légiharc után az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a Magyar Roncskutató Egyesület 2013-ban kutatott a lezuhanás helyszínén, ahol jelenleg emlékmű áll

 

Az előadáson dr. Perémi Ágota múzeumigazgató is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, a 2014/2015-ös évben a szabadegyetem központi témája az első világháború lesz, kapcsolódva a világháború centenáriumához és a Laczkó Dezső Múzeum fennállásának száztizenegyedik évéhez. A háború eseményeit több szempontból dolgozzák fel az előadók. Az öt-öt elő- adáson szó esik a harcokról, emellett a társadalmi és kulturális változásokról is, többek között a korabeli divatról, életmódról és a nők helyzetéről. Az előadók a területek jeles képviselői, a Budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Laczkó Dezső Múzeum kollégái és nyugalmazott kollégái közül kerülnek ki. Szeptembertől júniusig látogathatják az előadásokat az érdeklődők

http://www.youtube.com/watch?v=5zWp4vGhvX4

 

A bajai híd rombolásáról és a környékbeli eseményekről szóló kiállítás szeptember 22-ig látható a Türr István Múzeumban. A megnyitó szövegét idézzük Tóth Ferenc tollából

Baja, Bácska, légiveszély!

A folyók nagyon hosszú ideig útját állták az embereknek. Évezredek teltek el, amíg megtanulták, hogyan juthatnak át a túlsó partra, de addig táplálék gyűjtögetése közben sokat töprengtek tanácstalanul a számukra leküzdhetetlen folyók partjain.

Egy régi krónika elmondja, miként keltek át a frankok az útjukba kerülő folyón. Előttük az átjárhatatlan víz, mögöttük az ellenség. Ekkor a közeli erdőből szarvas futott a folyó felé. Egy ideig a folyó mentén haladt, majd hirtelen a vízbe ugrott, és gyorsan átszaladt rajta. A szarvas tudta a gázló helyét. A frankok fejedelme felfigyelt rá, és a menekülők hadával sikeresen átjutott a túlsó partra. A lemaradó ellenség kénytelen volt a folyótól visszafordulni, és az üldözöttek megmenekültek. Eddig a csodaszarvas történetére emlékeztető krónika, amely lehet, hogy nem egészen mese.

bajai híd

Ki tudja?

Talán a bajai híd helyét is egy gázlókon menekülő szarvas jelölhette ki?

Sokáig kellett várni, mire a nehézipar felkészült a nagyméretű vashidak építésére.

A vasúti közlekedés rohamos terjedése a századforduló környékén már évente egy-két nagy folyóhíd építését követelte meg. A fővárosban már négy és mellette két vasúti híd állt, Komáromban, Esztergomban is felépült egy-egy, ezután 1909-ben megszületett a a bajai is. Csakhogy előbb a Dunát Szekszárd alól át kellett kormányozni a kiásott főmederbe, és partjait is rögzíteni kellett.

A fél sarló alakú híd pont úgy nézett ki, mint az akkortájt épült komáromi, esztergomi, valamint a Tiszán Csongrádnál, vagy a Dráván Gyékényesnél átívelő.

Az első világháború rombolásai a bajai hidat megkímélték. Később a vasúti talpfák között 1937-ben lefedték, és attól kezdve a közúti közlekedés számára is használhatóvá vált.

A második világháborúban minden híd hadászati és stratégiai szempontból kiemelkedő jelentőséggel bírt.

A nappal támadó amerikai légierő az ipari létesítmények lerombolása után a hidak, vasúti pályaudvarok, az angol légierő pedig éjjel folytatta a városok bombázását, valamint a dunai a hajózás megbénítása érdekében az aknásítást. Hogy miért tették ezt?

A második világháború idején már évi 12 millió tonna árut szállítottak a Dunán. Ez tette ki a vasúti szállítások kétszeresét, és ez biztosította a háború folytatásához nélkülözhetetlen kőolajmennyiség 1/3 – 1/4 részét.

Az angol légierő a Baja fölötti Duna-szakasz adottságait igen kedvezőnek találta ahhoz, hogy repülőgépről ledobott mágneses aknákkal bizonytalanságban tartsa a hajózást. A folyónak ezen a részén kevesebb a part melletti település, nincsenek légvédelemmel ellátott hidak, aknatelepítés szempontjából kedvezőbb a víz örvénymentes sebessége, a homokos kavicsos mederfenék, továbbá a zátonyos részek miatt ezen a szakaszon amúgy is nehézkes a hajózás, ami a hajózók félelemérzetét tovább fokozta. Mindezt felismerve a folyó többi részéhez képest a Paks–Baja közötti szakaszon az aknák 2-3 szorosát dobták le.

Az aknatelepítéseknek súlyos következményei lettek. Az 1944. május 5-éről 6-ára virradó éjszaka 105 db, és a 9-én éjjel ledobott 48 db mágneses akna számláló szerkezete a hónap közepén kelt életre, ezt követően 22-én három hajó futott aknára, a személyzet 8 tagja meghalt.

Az aknakereső hajók képtelenek voltak megbirkózni az aknamentesítés a feladatával. Ezért Budaörsre települt aknarobbantó repülőgépekkel is megkezdték a hatástalanítást. Egy hónap elteltével, július első éjjelén 76 repülőgépből újabb 192 db aknát telepítettek a Dunába. Másnap délelőtt bekövetkezett a Magyarország elleni legnagyobb bombatámadás.

Alig hagyták el az ország területét a bombázók, az aknarobbantó repülőgépek tovább végezték veszélyes feladatuk végrehajtását. Délután az 1504 folyamkilométernél az egyik Junkers 52 típusú aknarobbantó repülőgép hibázott. Óvatosságból az előírtnál lassabban repült, és az akna nyomáshulláma utolérte, emiatt 100 méterre a jobb parttól a Dunába zuhant.

A repülőgép fedélzetén tartózkodó Fritz Aust német katona elhunyt. Másnap innen nem messze, Fajsz község temetőjében temették el.

Az aknásítás következményeként az elsődleges fontosságú anyagokat szállító hajók 20 nap helyett jóval több mint 100 nap alatt tudták végighajózni a Románia Bécs távolságot. A német, osztrák és cseh kikötők nyilvántartásai megerősítik azt a tényt, hogy május után már nagyon kevés folyami hajónak sikerült időben elérni a Duna felső szakaszát.

Ez nem meglepő, hiszen az angol légierő szeptember végéig több mint 1300 db aknát dobott le a magyarországi Duna-szakaszra.

A híd védelmére csekély erőt tudtak előteremteni. A 101. magyar légvédelmi tüzérosztály gépágyúi és a repülőgépeket magasabbra kényszerítő léggömbök kevésbé nyugtalanították a támadókat.

Románia átállását követően a közutakon menekült a bácskai sváb lakosság, vasúton a német hadsereg Balkánon rekedt alakulatai, és a Dunán Kortcsu korvettkapitány több mint száz-százötven hajóegységéből álló konvoja közeledett Magyarország felé.

A híd jelentősége tovább nőtt. Ezt felismerték a támadók is.

1944. szeptember 17-én, vasárnap az amerikai 304. bombázó csoport több száz repülőgépe bombázta a fővárost, Ferencváros, Kőbánya pályaudvarait, és kiemelten a Rákosrendezőn feltorlódott vasúti szerelvényeit.

Fővároshoz közeledve 8-10 Liberátor lemaradt a támadó élbolytól. A bombázásról lekésett repülőgépek a hazafelé tartó csoporthoz újból felzárkóztak, és a másodlagos célként kiszemelték a bajai hidat. A ledobott bombák robbanása megrongálta a bátaszéki hídfőt, és a híd őrségéből hat ember meghalt.

A következő támadáskor a bajai Duna-híd már kijelölt célponttá vált. 1944. szeptember 21-én a 15. Amerikai Légihadsereg 449. és a 98. bombázó csoportja Villány környékén ráfordultak a szinte védtelen célpontra. A védekezők lőttek, de valójában tehetetlenül nézték a légi parádét.

 

Tudták, mit jelent, ha bemondták a rádióban: „Achtung! Achtung! Baja, Bácska légiveszély!” Sípolt, fütyült, sivított minden, haragoszöldre váltott a korábban még annyira barátságos táj. Barna, fekete, vad, habzó szökőkutak törtek a magasba, rengett, rángatózott a talaj, és reccsent a híd.

bajai híd 1

Az egyik bomba eltörte a lábát, a másik megtörte gerincét, és a híd két középső áthidalása, amelynek szolgálatát eddig szinte észre sem vették, elindult a halak birodalmába. A fél órán belül bekövetkezett második támadás után már három hídelem feküdt a meder fenekén.

A vasúti, közúti közlekedés lehetetlenné vált. A két állva maradt hídnyílás alatt a 60 hajóegységre megfogyatkozott menekülő hajókaraván még áthajózott, de ki gondolta volna, hogy e hídtorzót még a visszavonulók tovább rombolják. Mire a harcok elcsendesedtek, már csak a bátai oldalról számítva második nyílás állt a pilléreken.

bajai híd 2

Az átkelőhelyre szüksége volt a megszálló szovjet csapatoknak is. Leszerelt gyárakat, hadifoglyokat kellett nyugatról-keletre, és hadianyagokat keletről-nyugatra szállítani. A jégzajlás miatt kezdetben a hídpillérekre szerelt drótkötélpályán, majd a hídtól délre kiépített úszó vasúti és – 50 méterrel délebbre – úszó közúti hídon át történt az átkelés. És milyen a kegyetlen a sors! A hídroncsokon fennakadt jég 1945 januárjában árvizet okozott. Ekkor a roncsok víz fölött álló részeit robbantották szét.

A háborútól megszabadult embereket tavasszal siralmas kép fogadta.

400 úszó jármű, 4 tank, 2 vasúti vagon, 40 kilométer összhosszúságú híd feküdt a magyar folyómedrek fenekén. A roncsok tömege meghaladta a 100 ezer tonnát, melyből 70 ezer tonna híd, és 30 ezer tonna volt a hajó és egyéb roncs tömege.

A háború azonban még évekig kísértett a Duna mentén.

1946-ban a Kujbisev és a Töhötöm, 1947-ben a Tas vontató és 1951. július 22-én sok halálos áldozatot követelve a Dömös kerekes gőzős alatt robbant fel egy mágneses akna. A szerencsének köszönhetően az utolsó, 1965-ben bekövetkezett aknarobbanás már csak a Tisza teherhajóban okozott károkat.

Belva Davis újságíró szavait idézve: „Ne rémítsen a szakadék álmaid és valóság közt. Ha a képzelet szárnyára vesz, meglesz a híd is hamar.”

Eltelt a háború után pár év, és híd lett újra Baján, amely szembeszegült a jeges árral, amely megöregedett, majd megfiatalodott, és átépítés után vénségére újabb feladatokat kapott. Két oldalán hatalmas málhaként furfangos módon ráakasztott autóút miatt bonyolulttá vált szerkezete. Így a szépséget tekintve sem vetekedhet a rokonaival. Talán ennek köszönhető, hogy mindörökké mostohagyerekként kezelték. Kevés tudósítás és még kevesebb képeslap készült róla.

Nap-nap után megyünk át a hídon, már észre sem vesszük.

A száz éve forgalomba helyezett és többször átépített híd kívül esik a szemlélődők látókörén.

A bombázás eseményeiről történő megemlékezés és a hídról szóló kiállítás ezt a hiányt kísérli meg bepótolni.

Köszönet illeti mindazokat, akik a kiállítás létrehozásában fáradoztak, és mindazokat, akik itt megjelentek.

Hiszen ami tegnap történt, az a történelem. Amit ma nem jegyzünk meg a tegnapról, azt elfelejtjük. Amit elfelejtünk, azt idővel újra kell kutatni, mert ha nem tanul a világ a történtekből, akkor a legnehezebb elhatározás az, vajon melyik hidat építsük fel, és melyiket égessük fel mögöttünk.

 

Tóth Ferenc

a Magyar Roncskutató Egyesület tiszteletbeli elnöke

 

Elhangzott a Türr István Múzeumban a Baja, Bácska légiveszély! – 70 éve bombázták a bajai Duna-hidat c. kiállítás megnyitóján 2014. május 15-én.

 

Archívum