2021
NYILATKOZAT
A Magyar Roncskutató Egyesület a következő nyilatkozatot bocsájtja ki:
1, 2021. április 3-án Légrády Lajos az MRE tagja és Tóth Ferenc az MRE tiszteletbeli elnöke
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főtanácsosa, az egyesület tagjainak írásban azt állította,
hogy a korábban a Dunából kiemelt roncsdarab engedélyeztetését az MRE nem végezte el,
továbbá a 2020-ban lebonyolított balatoni repülőgéproncs kutatást az MRE vagy olyan civil
személy, akiről az MRE tudhatott illegálisan végezte. Az MRE tikára vizsgálatot indított,
mely során az MRE elnöke Magó Károly bizonyította, hogy a megfogalmazott vádak teljesen
alaptalanok, hamisak. A Dunai roncskiemelés engedélyezését a HM Hadtörténeti Intézet és
Múzeum intézte, a balatoni kutatást pedig az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád különleges
Rendeltetésű Dandár. Tóth Ferenc tiszteletbeli elnök és Légrády Lajos tag az egyesület
alapszabály 4.§ 4. pontjában foglaltak szerint „az Egyesület céljainak megvalósítását
jelentősen veszélyezteti, vagy azzal ellentétes magatartást tanúsít”, mert olyan hamis vádakat
fogalmaztak meg, melyek negatív színben tüntetik fel a Magyar Roncskutató Egyesületet és
az egyesület elnökét Magó Károlyt. Ezzel megsértették az egyesület és az elnök jó hírnévhez
való jogát.
Légrády Lajos kilépett az egyesületből, Tóth Ferenc pedig jelezte a titkárnak, hogy lemondott
a tiszteletbeli elnöki pozíciójáról.
2, Katona József MRE tag az MRE keretében történt terepkutatásaihoz, detektoros
felméréseihez az elnökség felszólítása ellenére nem mutatta be a szükséges engedélyeket.
Ezzel nem tett eleget az alapszabály 5.§ 2. pontjának, mivel az általa felsorolt kutatásokkal
kapcsolatos tájékoztatási és beszámolási kötelezettséget elmulasztotta. A lefolytatott levelezés
alapján Katona József tag az alapszabály 4.§ 4. pontja szerint nem tett eleget a kutatásokhoz
szükséges engedélyek bemutatásának, ezzel ”az Egyesület céljainak megvalósítását jelentősen
veszélyezteti, vagy azzal ellentétes magatartást tanúsít”. Katona József kilépett az
egyesületből.
3, Légrády Lajos és Tóth Ferenc igényt jelentett be a Bólyai Haditechnikai Park kiállítási
tárgyaira. Állításuk szerint a teljes kiállítás magántulajdon volt és Szolnokra került. Tóth
Ferenc és Légrády Lajos magángyűjtői nyilatkozatot nyújtott be az egyesületnek, de ebben
nem szerepeltek a Bólyai Haditechnikai Park kiállítási tárgyai, így valótlanul állították, hogy
magángyűjtemény. Az MRE dokumentumai szerint a kiállítás egy része valóban Szolnokra
került, de Légrády Lajos és Tóth Ferenc a közgyűlésen elismerték, hogy Bólyai Haditechnikai
Park kiállítási tárgyai közül több mint 700 darab tárgy sorsa ismeretlen számukra! Tóth
Ferenc 2015-ben indítványozta, hogy készüljön leltár az egyesület kiállítási tárgyairól
(beleértve a Bólyai Haditechnikai Park kiállítási tárgyait), azzal a céllal, hogy az MRE
tulajdonosi státusza tisztázott legyen és egy olyan lista, mellyel igazolható, hogy a Szolnokon
lévő és az MRE tulajdonában lévő tárgyakat az MRE csak tárolásra és kiállításra adta át a
Szolnoki Repülő Múzeumnak. A leltár beszámolót és a kiállítási tárgyak listáját az egyesület
közgyűlése elfogadta, Légrády Lajos és Tóth Ferenc is. Ezzel a követelésükben szereplő
tárgyak tulajdonjoga rendezve lett: tulajdonos az MRE. Az MRE alapszabály 11.§ 4. pont és
13.§ 5. pontja alapján az egyesület gazdálkodásából elért eredményeit nem osztja fel, az
Egyesület vagyonát csak megszűnés esetén lehet átruházni. A kiállítási tárgyak kölcsönzésére
kiállítási célból lehetséges.
Szolnok, 2021. december 12.
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
Jó pár éve egy szép tavaszi hétvégén Szentkirályszabadja felé vezetett gyalogtúrám útvonala. A községtől nyugatra található Meggyes-puszta déli oldalán haladtam el egy honvédségi radarállomás mellett. A földútról kissé letérve, a szántásban összegörbült szegecselt alumíniumdarabokat és felrobbant lőszerhüvelyeket találtam. Ekkor még nem foglalkoztam repülőgéproncs-kutatással, de azért elgondolkodtattak a leletek. Akkor még a radarállomásról kihajított szemétnek, fém lőszeresládák maradványainak gondoltam a fellelt alumíniumdarabokat. A rajtuk lévő deformitásokat pedig a művelést végző traktoroknak tulajdonítottam. Eltelt egy-két év, és már-már elfeledtem a rejtélyes fémdarabkákat, míg 2000-ben-az egyre gyakrabban megjelenő helytörténeti monográfiák olvasása után -megpróbáltam összeállítani a hozzáférhető szakirodalomból a Veszprém megyei 1944-45-ös, még beazonosítható repülőgép-lezuhanási helyszíneket. Ekkor került a kezembe Veress D. Csaba A balatoni csata című kötete, ami minden hadtörténet iránt érdeklődő számára alapmű. Ennek A Margit-vonal áttörése (1944.dec. 20-25.) című fejezetében olvashatjuk: „….A szovjet csata és vadászrepülő kötelékek délelőtt 08-11 óra között egymást követő hullámokban bombázták és lőtték a Várpalota, Berhida és Veszprém körzetében lévő utakat. A támadó szovjet kötelékek ellen harcba vetették a jutasi repülőtérről a magyar 101/1. és német 53/2. vadászrepülő osztályok kötelékeit. A légi harcok során a magyar vadászok (Szentgyörgyi Dezső zászlós) lelőttek egy szovjet IL-2-s csatarepülőgépet, amely Szentkirályszabadjától délkeletre, a Berektó -dűlőben zuhant le, és kétfőnyi személyzetével együtt felrobbant.”[1] Vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós kb. 220 bevetésen és 29 igazolt és 6 nem igazolt légi győzelmével a háború végére minden idők leg eredményesebb magyar vadászpilótája lett.
Vitéz Szentgyörgyi Dezső, Magyarország legeredményesebb vadászpilótája
A helyszín precíz megjelölése okán nem tűnt nehéz feladatnak a becsapódás pontos helyének felkeresése. Ebből a célból a faluban több idős helyi lakost meghallgattam a repülőgép 1944. december 20-ai pusztulásáról. Meglepve tapasztaltam, hogy a falutól DK-i irányban – mint ahogy A balatoni csata c. kötetben olvashatjuk – senki sem emlékezik repülőgép lezuhanására, valamint semmiféle Berektó-dűlőre. Ezzel ellentétben Szentkirályszabadjától DNy-ra az esemény akkori szemtanúi felelevenítették egy szovjet „vadászgép” becsapódását az 1944. december 20-i időpontban Meggyes-puszta körzetében. Amikor pedig a könyvben megjelölt Berektó-/Berektavi-dűlő felől érdeklődtem, azt szintén a községtől délnyugatra, ugyancsak Meggyes -puszta térségében jelölték meg.
Ezt követően jutottam hozzá Veress D. Csaba Szentkirályszabadjai évszázadai című kötetéhez, ebben pedig ezt olvashatjuk: „…a szovjet repülőgép a községtől DNy-ra (!) a Pósa-domb keleti oldalán, a Berektói dűlőben, a Mészáros -féle földön lezuhant, miközben a földre csapódáskor egy – gépben maradt bomba felrobbant. A gép kétfőnyi személyzete meghalt. Adataik ismeretlenek, csak személyleírásuk ismert (a halotti anyakönyvből): az egyik 30 év körüli, vöröses szőke hajú, beretvált, hosszas arcú kék szemű, magas, szikár termetű férfi volt (ő volt a pilóta), a másik (a fedélzeti lövész) 16 év körüli, vöröses szőke hajú, beretvált, kerek arcú, kék szemű alacsony, zömök fiatalember…[2]
Nos tehát akkor DK vagy DNy?
A helyszín – kérésemre történő – lokalizálásakor három személy is a Szentkirályszabadjától DNy-ra található Meggyes-pusztától kissé délkeletre található fenyves erdőcske déli oldalát jelölte meg.[3]
Az IL-2 M3 Sturmovik becsapódási helye kelet felől, 2005
Pontosan ott, ahol én korábban a honvédségi radarállomás szomszédságában felleltem a deformált alumínium lemezeket.
Ugyanitt található az a régebben vízzel borított mély fekvésű terület, amit Berektói-dűlőnek neveztek a falu lakosai.[4] A második kötetben szereplő megjelölés, az adatközlők információi és a dűlőnevek behatárolása után felvetődött bennem a kérdés, hogy az általam évekkel ezelőtt talált ismeretlen fémmaradványok az idősek által elbeszélt és a helytörténeti monográfiában is megemlített szovjet repülőgépből származhatnak-e ?
Az első alumíniumdarabok a szántásban
Elhatároztam, hogy amint lehetőségem nyílik rá, újból felkeresem a helyszínt, és megpróbálok további bizonyítékokat keresni a szántás felszínén. A területre érkezve szerencsémre éppen egy mélyszántás utáni időszakot sikerült kifognom, úgyhogy jóval több maradvány hevert a föld felszínén, mint első odaérkezésemkor.
Újabb alumíniumdarabokat vetett fel a talajművelés az IL-2 M3 csatarepülőgép roncsaiból (2005)
A fellelt leletek: szegecselt, deformált alumíniumdarabok, kék és zöld festéssel, fekete cirill betűs bakelittöredékek, plexitöredékek, 7.62 mm-es szovjet Mosin -Nagant lőszerek szétrobbant lőszerhüvelyei, (az IL-2-es 23 mm űrméretű Volkov Yartsev gépágyú lőszeréhez), 12.7 mm űrméretű lőszerekhez való hevedertöredékek (a 12.7 mm űrméretű UBT géppuskához) barna bakelittöredékek, fekete műanyagdarabok (az akkumulátorból). A fellelt roncsmaradványok, amelyek immár tárgyi bizonyítékok-és az adatközlő szemtanúk visszaemlékezéseinek tükrében-bizonyítottnak találtam, hogy egy szovjet harci repülőgép lezuhanásának pontos helyszínét találtam meg-tulajdonképpen teljesen véletlenül-már évekkel ezelőtt
Bakelit-és műanyag töredékek
Cirill betűs alkatrészek a Sturmovikból
Egy deformálódott zsanér 14-es gyári beütővel
14-es mint gyári beütő jelzés (rendeltetése a repülőgép alkatrészeinek összeszerelésénél volt)
Véleményem szerint a Vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós által lelőtt szovjet Iljusin IL-2 M3 típusú csatarepülőgép nem Szentkirályszabadjától délkeletre (Vörösberény felé) zuhant le, hanem attól délnyugatra, Meggyes-puszta délkeleti körzetében, mint ahogyan azt az 1998-ban kiadott Szentkirályszabadja évszázadai című kötetben már helyesen olvashatjuk.
Azt kevésbé tartom valószínűnek, hogy két egyforma típusú, egyazon időpontban, ugyanolyan körülmények között lezuhant IL-2-es Sturmovikkal állunk szemben Szentkirályszabadja körzetében.
Miután a ködös -párás időben a sérült csatarepülőgép lezuhant, az ütközés ereje a pilótát és a lövészt kirepítette a gépből. Így az elsőként a helyszínre érkezők könnyen hozzáfértek ruházatukhoz, személyes tárgyaikhoz, csizmáikhoz, melyeket szinte azonnal eltulajdonítottak.[5]
Egyes értesülések szerint a helyszínre érkező német katonák egyike lőtte agyon a személyzet valamelyik még élő tagját.[6]
A repülőeseményt Vitéz Szentgyörgyi Dezső kísérője, Varjas Tibor tizedes közléséből ismerhetjük:
„Az északi parton repültünk Keszthelyig, majd átfordultunk a déli partra és jöttünk vissza. Siófoknál átrepültük a széles Balaton öblöt Kenese irányába. Észrevettem, hogy előttünk három gép jön szembe. Dezső int a gépből, hogy látom-e, ami előttünk van. Intek vissza, hogy látom. Az elől haladó gépre két hátsó rácsapást hajtott végre, majd még egy rácsapás után jobbra fordulva Veszprém irányába elrepültek. Ezalatt annyira csökkent a távolságunk, hogy láttuk, egy IL-2-es jön szembe. Biztos eltévedt és túlságosan északra repült. Már egy vonalba kerültünk az orosz géppel, mikor Dezső bal fordulóval az orosz gép mögé került. Megnyomta a gépet, majd belehúzott és egy sorozatot engedett a gépbe. Erre hatalmas füst vágódott ki a gépből és zuhanni kezdett, majd becsapódott és porrá égett. Az orosz pilóta kiugrott ugyan a gépből, de az ernyője nem lobbant be, mert nem volt elég magassága – az egész kb. 150 m-es magasságban történt. (…) Két kört csináltunk az égő gépkörül, majd irány Veszprém. A leszállás után Dezső jelentette a harcálláspont parancsnokságnak. Scholtz századosnak, hogy Szentkirályszabadja és Veszprém légterében egy IL-2-es gépet lelőtt. Erre Scholtz százados mosolyogva azt mondta, hogy az előbb leszállt két német vadászpilóta ugyanennek a gépnek a lelövését jelentette.” A német pilóta, aki ugyanennek a gépnek a lelövését jelentette – kissé elhamarkodottan – az I./JG 53 egyik pilótája volt, valószínűleg Siegfried Göbel szakaszvezető (vagy Hommes szakaszvezető).[7]
2011 januárjában Horváth Gábor (Kanada) repüléstörténész és Borisz Davidov munkája során sikerült a szovjet CAMO RF (Centralnij Archiv Minisztersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji-az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Levéltára) segítségével fényt deríteni a Szentkirályszabadja határában lezuhant szovjet IL-2 M3 Sturmovik csatarepülőgép személyzetének a kilétére az orosz veszteségi kartonok alapján.
Alakulat: 3. Ukrán Front 17. Légihadsereg, 189. csatarepülő hadosztály, SAD (Sturmovoj Aviacionnij Divizion ) 707. csatarepülő ezred SAP (Sturmovoj Aviacionnij Polk)
Az IL-2 M3 perspektívikus képe
A 707-es SAP (csatarepülő ezred ) egy gépe
Gyártási száma: 1888103, Mikulin AM-38F motorszáma: 259873
Épült: Zavod 18. Kujbisev, SZSZKSZ (A 1888103 számú gép 1944.05.31-én épült a 18.sz. kujbisevi repülőgépgyárban, lezuhanáskor használt motorja még a gyári eredeti volt.)
Pilótája : л-т Соломенцев Лев Николаевич (Szolomencev Lev Nyikolaevics hadnagy)
1921.0-1944.12.20.
Született: Kurszk megye Dimitrovszk járás, Volkov község. Édesanyja: Marfa Gulova Jakovlevna. Lakcím: Sztalinogorszk 37. kerület 37-es háztömb
Lev Nyikolaevics Szolomencev hadnagy pilóta adatai
Lev Nyikolaevics Szolomencev hadnagy pilóta adatai: 17.légi hadsereg 707.-es csatarepülő ezred Jegyzékszáma: 02699
Lövész: с-т Логинов Николаевич Филиппович (Loginov Nyikolaevics Filippovics őrmester)
1916-1944.12.20.
Felesége: Loginova Alexandra Stepanova. Lakcím: Nyikolaevszkaja megye, Kahovka település, Proletarszkaja utca 23. [8]
Nyikolaj Filippovics Loginov őrmester fedélzeti lövész veszteségi kartonja
A bevetésről az oroszok még ennyit jegyeztek fel:
„10-45 над челью ОШИ атакован 1 Ме -109, уходя от atakи спикировал вниз, ввиву плотной облачности екинажи его не выделе больше. Другой источник: чель – Варпалота В ОБД – НБЗ в пайоне Оша-Бадьян.
Ref.: 78-79, ЧАМО ф. 20193, oп . 2, д. 9; 23, ЧАМО, ф. 20193, oп. 1, д. 67. „
10.45: célpont Ősi. Megtámadtak egy Messerschmitt Bf 109-est majd a támadás helyétől eltávolodva lefelé szállt és a felhős borultidő miatt (rossz látási viszonyok) többé nem látták. A másik forrás a célt Várpalota-Ősi-Baglyas/Szabadbattyán térségére teszi.
(Alatta a CAMO irattári számok láthatók.[9])
A repülőgép további sorsa: A becsapódás okozta nagy krátert 1945 után a szovjetek állítólag átvizsgálták, „felásták” és a nagyobb épségben maradt repülőgép-alkatrészeket elszállították. Talán ezzel magyarázható, hogy más robbanással járó repülőgép-katasztrófákhoz viszonyítva aránylag kevés és apró leletanyag árulkodik a 77 évvel ezelőtt történtekről.
Összesítő kép a begyűjtött leletanyagról. Bal oldalon a pilótakabin ablakából származó plexidarabok, jobb oldalon vas hevedertagok töredékei a csatarepülőgép V-Ya Volkov Yartsev 23 mm űrméretű gépágyúiból és a 12,7 mm űrméretű UBT géppuskából
2020 májusában sikerült felvenni a kapcsolatot Alexandra Lysyanskayával Lev Szolomencev hadnagy rokonával Moszkvából, Oroszországból. A leszármazott és családja egészen 76 éven át semmi bizonyosat nem tudott a hősi halált halt rokonáról. Első kutatási beszámolónkat, melyet a pilóta részletes adataival kiegészítve olvasott a világhálón, megpróbálta felvenni a kapcsolatot velem. Regenye Judit, a Laczkó Dezső Múzeum régésze közvetítette számomra a megkeresést, így sikerült részletesebb felvilágosítást adnom a család számára Lev Szolomencev hadnagy gépének lezuhanási körülményeiről. Alexandra számos dokumentumot küldött a pilóta családjáról, fotókat és további személyes információkat.
A pilóta Lev Szolomencev hadnagy édesapja Nyikolaj Szolomencev 15 évig kereste a fiát, és naplót írt Lev életéről. A naplók arról szólnak, hogyan találkozott Lev édesapja fia édesanyjával, Lev születéséről, és hogy miként éltek. Az 1920-tól 1933-ig terjedő időszak naplójegyzetei megvannak. Lev eltűnése után Lev húga, Olga is folytatta a keresést. A kis Lev 1921. szeptember 21-én született. Tolsztoj után nevezték el, mert mindketten a tulai régióból származnak. Lev 1939-ben érettségizett, megpróbált jelentkezni a repülőtiszti főiskolára, de az egészsége miatt nem vették fel. Csalódottsága után édesapja e szavakkal vigasztalta: „az oroszlánnak meg kell erősödnie, és sportolnod kell.” Így is tett, mire 1940-ben fel is vették. Lev édesanyja Szolomenceva Marfa, lánykori neve Gudova. A háború alatti levelekből Alexandra Lysynskaya nagyanyja (aki a már nevezett Olga) írt a nénikéjének Levről. Aggódtak, mivel hosszú ideje nem kaptak levelet a fiútól, Lev befejezte a kiképzést a hátországban, és valószínűleg nemsokára viszik a frontra.
A fényképekből a család hozzájárulásával bemutatok néhányat.
Írásommal szerettem volna egy már nagyrészt ismert repülőesemény történetét pontosítani, emlékezni Vitéz Szentgyörgyi Dezsőnek, Magyarország legeredményesebb vadászpilótájának egyik Veszprémhez közeli légi győzelmére. Ugyanakkor fontosnak tartottam felidézni a két fiatal hősi halált halt szovjet repülős emlékét, akik parancsra, kötelességük teljesítése közben áldozták életüket és csapódtak repülőgépükkel több száz kilométeres sebességgel a szentkirályszabadjai határ földjébe.
Lev Szolomencev hadnagy arcképe
Nyikolaj Szolomencev naplói
Az ilyen jellegű repülés és hadtörténeti kutatás létjogosultságát jelen történet feltétlenül bizonyítja, hogy még ennyi év után is -szavakkal kifejezhetetlen öröm- a leszármazottak, családtagok számára, ha bármilyen konkrét értesülést kapnak a második világháború harcaiban eltűnt szeretteikről.
IL-2 M3 Sturmovikok földből és vízből
A máig legteljesebb IL-2 Sturmovik repülőgép-maradvány kiemelése 1999 májusában történt a Balatonból, majd ezt követően 2003-ban Alsóörsön a partmenti nádas mocsarából került elő egy ugyanilyen IL-2 Sturmovik Mikulin AN-38F típusú repülőgép motorja. A kiemelt repülőgép-maradványok és-alkatrészek a szolnoki Magyar Repüléstörténeti Múzeumba kerültek. A 2007-ben megalakult Magyar Roncskutató Egyesület szintén feltárt az alábbi helyszíneken IL-2 M3 Sturmovik maradványokat: 2011-ben Kömlődön és Dudaron, 2012-ben Héregen, 2013-ban orosz-magyar vegyes kutatócsoport Seregélyes Pálinkaházpusztán tárt fel egy ilyen típusú repülőgépet, és emberi maradványokat, ahol a pilóta személyazonosságát is sikerült meghatározni.
Pálffy Sándor restaurátor (Laczkó Dezső Múzeum) – Horváth Gábor (repüléstörténész)
Fényképek
Szolomencev tablóképe a taganrogi repülőtiszti főiskolában
Szolomencev tablóképe
Szolomencev hadnagy leszármazottja Alexandra Lysanskaya 2020
Lev Szolomencev édesapjával Nyikolájjal
A Szolomencev család, balra a későbbi pilóta Lev
Az IL becsapódási helye 10 000-es léptékű térképen
A doni áttörés 78. évfordulóján emlékezzünk az ott harcolt és elesett honfitársainkra.
Vitéz Bányai József géppuskás szakaszvezető Osztrogozsszkból való kitöréskor halt néhány nap múlva hősi halált. Álljon itt mindannyiuk emlékére az ő búcsúlevele.