Galambos Gábor: Repülőtér a Duna árterében
Egy kutatás naplója 2009.-2011.
1944 végén a szovjet Vörös Hadsereg támadó hadműveleteiben jelentős szerepet töltött be a Szovjet Légierő. A Dél-Magyarországon harcoló III. Ukrán Front erőit a 17. légi hadsereg repülőgépei támogatták. A sikeres szárazföldi harcok eredményeként jelentős területeket foglaltak el október-november-december hónapokban az Alföld déli részén. A front gyors mozgását a volt német-magyar repterekre illetve új tábori repülőterekre települve repülőalakulatok követték. Ezeket, a tábori repülőtereket rövidebb-hosszabb ideig használták a szovjet alakulatok. Volt, hogy hónapokig, de akadt olyan is, amelyet csak hetekig. Mivel a kor repülőgépeinek egy jó talajú, nagyobb füves terület már megfelelt alkalmas reptérnek, az Alföldön szinte bárhol létrehozhattak egyet. A tábori repülőterek biztonságos birtoklását és utánpótlással történő ellátását biztosítani kellett.
Ideiglenesen működő szovjet tábori repterek története kevésbé vagy egyáltalán nem ismert. A háború után a legtöbbjén mezőgazdasági termelést tovább folytatták, az egykori szemtanúk közül pedig sokan már nem élnek. Amennyiben az elmúlt évtizedekben helytörténeti kutatások alkalmával nem kerültek feljegyzésre, szinte teljesen feledésbe merültek. Így komoly kihívást jelent napjainkban egy-egy ilyen tábori reptér történetének kutatása. Számtalan érdekes kérdésre kereshető ilyenkor a válasz. Mettől meddig működött? Milyen alakulat települt rajta? Milyen típusú repülőgépekkel volt felszerelve az alakulat? Történt-e rendkívüli repülőgép-esemény a működés alatt? Miként emlékeznek a történésekre a helybeliek?
2009 év elején hívta fel figyelmünket Horváth Gábor Kanadában élő repüléstörténet-kutató néhány szovjet veszteségre. Számunkra jelentőséggel bírt, hogy egy repülőgép és személyzetének elvesztési helyeként Érsekcsanádot jelölte meg.
Szovjet veszteségi lista
A település helytörténetével foglalkozó Kozma Róbert segítségével jutottunk el Késmárky Mátyáshoz és Dancsa Béni bácsihoz. Béni bácsi emlékezett az egykori reptéren történtekre, hisz gyermekként még földmunkára is kivezényelték őket. Elmondása szerint kétmotoros bombázógépek települtek a falu határába. A helyi lakosoknak a kijelölt terület megtisztítása, és U-alakú fedezékek építése, anyagmozgatás (hordók szállítása) volt a feladatuk. Béni bácsi 30-40 repülőgép érkezésére emlékszik. Egyre távolodó gondolatait felidézve még két „repülőgép lezuhanásra” jutott eszébe. Elbeszélése szerint az első a repülőtértől kissé távolabb, északra történt: egy egymotoros repülőgép lezuhant a tölgyes erdőbe. A második már „egy nagyobb repülőgép volt. Ez az esemény délután történt. Ekkor 10-15 kétmotoros repülőgép egymás után érkezett a repülőtérre. Sorban szálltak le. Az utolsó repülőgép a többiektől lemaradva, magányosan közeledett a repülőtér felé. Csak egy kereke volt. Sokáig körözött felettünk, majd a hasára szállt. Hosszan csúszott a havas talajon, végig a reptéren, majd a határtöltésnek ütközött és összetört.”
Horváth Gábor és Béni bácsi információi alapján, március elején kezdtük kutatásunkat. Az egymotoros repülőgép feltételezett lezuhanási helyszínén -az egykori reptér- beazonosítását követően megtaláltuk a Béni bácsi említette tölgyest. Mint a terület tulajdonosától megtudtuk, az erdőt az 1920-as években telepítették. Így a fák lombkoronája egyforma és egységes, kivéve, ahol sérülés érte – például egy lezuhanó repülőgép! Legnagyobb meglepetésünkre már az első terepbejárásunk alkalmával feltűnt egy ilyen terület: hiányos erdőfolt, sérült faágak és törzsek. A szükséges engedélyek beszerzése után (a tulajdonos és az önkormányzat engedélye) ezen a területen kezdtük el a kutatást. Már az első métereken alumínium-darabokat jelzett a műszer. Több hónap és számtalan terepbejárás után sikerült behatárolnunk a roncsok szóródási területét.
A roncsok szóródási területe
A munkákról tájékoztattuk Tóth Ferenc urat, az MRE tiszteletbeli elnökét, aki továbbiakban segítette a feltáró munkát.
A leletek begyűjtése közben több éles lőszer került elő, melyek között volt több12,7 mm-es géppuska és 23 mm-es gépágyú lőszer is. Az éles lőszerekre akadva szüneteltettük a kutatást. A Tűzszerész Szolgálatot értesítve vártuk a terület lőszermentesítését.
A repülőgépből származó lőszerek
Erre 2009. július 29-én került sor, és a mentesítéssel egyidőben sajtótájékoztatón is tájékoztattuk munkánkról a médiát, Tóth Ferenctől pedig az MRE tevékenységéről szerezhettek részletesebb információt a sajtó munkatársai.
A mentesítés után folytattuk a még fel nem tárt leletek begyűjtését, valamint ezzel párhuzamosan nekiláttunk a veszteségi adatok, a repülőtér és az ott egykor települt egységek történetének kutatásához. Ebben nagy segítségünkre volt Horváth Gábor repüléstörténet-kutató, akinek adatai alapján kezdtük el korábban kutatást. A szovjet adatok és Horváth Gábor információi szerint Érsekcsanád mellé a következő alakulatok települtek:
Amit biztosan ismerünk az az, hogy a 17. LHDS, 244. BAD, 260. BAP A-20 Bostonjai érkeztek Érsekcsanádra, továbbá két repülőszemélyzet (pl. Bukin lövész 1945.02.05., Belszkij pilóta 1945.01.24 – feltehetően öngyilkosság v. orosz nyelvezet szerint: „pisztolybaleset”…) bejegyzése is erre környékre esik. Mindkettő érsekcsanádi, bajai temetés. A többi adat még tartalmaz bizonytalanságot, mert az iratok csak „Csanádot” említik, nem Érsekcsanádot, s Vándor Károly kutató szerint ez a Pesthez közelebbi Csanádpuszta lehetett, nem pedig Érsekcsanád.
A 449. BAP települési útvonalán „Csanád” Madocsától északra van jelölve, Baja meg szerintem azonos az Érsekcsanádi reptérrel. De meglehet hogy az útvonal jelölése történt elnagyolva.
A 449. BAP települési útvonala és bázisai
A kétmotoros bombázók jelenlétét az adatközlők is megerősítik.
A további adatok viszont már nagyon vitathatóak, nem említenek mást, mint „Csanádot”. Utkin (La-5, 17. LHDS, 194. IAD, 848. IAP, 1945.1.24.) is csak „Csanádra” településkor tűnt el, temetési helye nem ismert. Szamojlov (1945.1.24., 848. IAP La-5) is Csanádra településkor halt meg repülőbalesetben, őt viszont megtalálták és a közeli Jánoshalmán temették el, tehát ez a „Csanád” valóban lehetett Érsekcsanád is, de hangsúlyozom, ezt bizonyítani jelenleg nem lehet.
Egységként Érsekcsanádon biztosak tehát a 260. BAP Boston típusú repülőgépei, feltételezhetők a 848. IAP La-5-ösei és a 449. BAP Boston típusú repülőgépei.
A veszteségi adatokat és a terepen feltárt darabokat összevetve próbáltuk folytatni a kutatást. A legfontosabb és egyben legnehezebb a megtalált gép típusának azonosítása volt. Mivel a lőszerekből következtethetünk a gép fegyverzetére – legalább egy gépágyú és géppuska -, pár típust már az elején kizárhattunk.
A Bostonoknak nem volt gépágyú-fegyverzete, a La-5 pedig géppuskával nem volt felszerelve. Ekkor még szóba került, hogy lehetséges típus egy Jakovlev vadászrepülőgép volt. Sajnos nem találtunk igazán „beszédes” darabot, így a begyűjtött roncsdarabok alapos és aprólékos átvizsgálásától reméltünk eredményt. Egymás után kerültek elő cirill betűs beütések és feliratok, számozások.
Cirill betűs beütések
A leleteket egyenként lefotózva katalógust készítettem és ezt több kutatótársnak elküldve kértem segítséget. Reméltük, hogy az avatottabb szemnek többet mondanak, s a még látható eredeti festésen használt színek vagy más apró részlet segít a típus azonosításában.
Mindeközben nagyon hasonló roncsdarabokra lettünk figyelmesek egy korábbi IL-2 kutatás beszámolójában. Ekkor gondoltuk úgy, hogy esetleg egy csatagépet találtunk meg.
Nagy meglepetésünkre egy személyes látogatás alkalmával Tálosi Zoltán nemrég megnyílt kiállításán Szekszárdon a Bakamúzeumban egy IL-2 homlokpáncél-üveget láttunk, ami az érsekcsanádi reptérről származott.
Közben Szabó Zsolt barátomnak és kutatótársamnak sikerült a fenékkódok alapján a gépágyúlőszert beazonosítani: a képen balra a helyszínen talált gépágyúlőszer, jobbra a http://www.municion.org/ oldaláról ollózott kép 3B (ZV) fenékkóddal. Forrás szerint feltüntetett gyár: Ulianovsk. Ez szintén megerősíti a Sturmovik típust.
Fenékbélyegek
Horváth Gábor a neki elküldött roncskatalógus alapján szintén erre a típusra gondolt. 1944-es háromszínű kamuflázsból a Zavod 18-ból (ez a kujbisevi gyár) – drapp-zöld-szürke, és világoskék alul.
Az alumínium, fa furnérlemez-borítás (ebből is több darabot találtunk) is illik a típushoz, és földrajzilag is előfordulhatott az események idején Érsekcsanádon.
Bár a veszteségi adatokat és a kutatott lezuhant gépet nem sikerült összekapcsolnunk – ez még további munkát igényel -, a repülőtér további történetét sikerült megismernünk.
Az 1945 év elejétől üzemelő tábori reptér nem sokáig volt a szovjet egységek bázisa. A bajai roncsokon fennakadt jégtorlasz miatt keletkezet februári árvíz alkalmával a terület víz alá került, és a szovjet egységek elhagyták.
A területről készült térképvázlat (Szabó Zsolt munkája)
A kutatásunk alkalmával megismert két repülőgép esemény közül az egyik egy Boston bombázó kényszerleszállása, melyet Béni bácsi visszaemlékezéséből ismertünk meg. A már említett visszaemlékezés szerint valószínűleg harci sérülés vagy műszaki hiba miatt nem tudott futót nyitni a leszálláshoz, és ezért üzemanyagát kifogyasztva hasra szállt és összetört. Ebből a gépből eddig sajnos még nem tudtunk begyűjteni semmilyen darabot.
A tölgyes erdőben lezuhant gépről pedig most már nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy egy IL-2m3 típusú csatarepülőgép lehetett.
A 17. Légihadsereg, 136. SAD, 715. SAP IL-2m3-as repülőgépe Tököl repülőterén 1945 elején
2010 márciusában ez volt az ismert tényállás. Az azóta eltelt időben igyekeztünk még egyértelműbb bizonyságot szerezni a gép típusáról, illetve folyt az adatkutatás a veszteség után. Pár héttel ezelőtt mindkét vonalon döntő áttörés történt.
A tavalyi év végén a Szolnoki Repülőmúzeumban járva egyértelműen sikerült a katalógusban szereplő egyik alkatrészt azonosítani az ott kiállított IL-2 gépen. Ezzel a típusazonosítás tényszerűvé vált.
A napokban pedig meglett a régóta keresett veszteségi adat is az egykori szovjet levéltárból, mely most Orosz Központi Katonai Archívum Podolszkban (CAMO). Horváth Gábornak köszönhetően ez az adat is eljutott hozzánk. Az adatközlőkkel újra beszélve – akik megerősítették az időpontot és a körülményeket – teljessé vált a történet.
Tehát: 17. légihadsereg, 306. SAD(repülő hadosztály), 995. SAP(csatarepülő ezred), IL-2m3 repülőgépe, gyártási száma: 1871394, a Mikulin AM-38F motorszáma: 255641, pilótája ст.л-т Косовьян Людвиг Амбарцумович (Ludwig Ambarcumovics Koszovjan fhdgy)., 1944. december 24-én Érsekcsanádról harci bevetésre indul. A gép a 18. repülőgépgyárban épült 1944.február-márciusban Kujbisevben (Zavod 18.), és a 94. (száz darabos) széria 13. gépe volt,és 1944 december 12.-én állt frontszolgálatba.(Így áll össze a gyári száma: 18-7-13-94 = 1871394.) A 7-es szám a kétüléses IL-2 gyári típuskódja volt. Ez megerősíti korábbi feltételezésünket.
Célpontja Székesfehérvár körzetében volt, ahol ekkor súlyos harcok folytak. A felszállást követően egy (felpattanó?) kő leütötte a bal magassági kormány trimmlapját, a gép kormányzásában ezután komoly probléma lépett fel (valószínűleg a teljes kormány beragadt), 15-20 m-ről visszaesett, s a reptértől 1,5 km-re földet érve összetörött. A törzs kettétört, a gép közepe eldeformálódott, a légcsavar elgörbült. A fegyverzetéből legalább egy kisméretű repeszbomba felrobbant a földhöz csapódáskor. Ettől a személyzet egy tagja könnyebben megsérült. (Nem írja, melyik, de halott nem volt.) Sajnos a gép személyzetéből csak a pilótát ismerjük, a lövészről nincs adatunk (eddig). Vadonatúj gép volt, mindössze 51 óra 04 perc repült idővel.
A gép javítását a baleset után meg sem kísérelték. A főbb darabokat és alkatrészeket szétszerelték és még az árvíz előtt, az alakulat elvonultával elszállították.
Közel 2 éves kutatómunka után sikerült ezt a történetet lezárnunk.
Bajai Roncskutató Csoport
2011.