Galambos Gábor
Bevetés közben eltűnt…
1945. februárjában a front és a harcok messze jártak az alföld déli településeitől. A Dunántúlon még váltakozó hevességgel folytak a harcok, de Baján és környékén már „csendesebben” teletek a minden napok. A hónap végén egy váratlan esemény jelezte az itt élőknek, hogy a háborúnak még nincs vége, mert egy négy motoros repülőgép (a falusiak legnagyobb meglepetésére) személyzet nélkül ért földet Felsőszentiván közelében a malom melletti laposon. Ez az eset azért különleges mert a személyzet egyik tagját még mindig eltűntként tartanak nyilván hazánk területén.
1945. február 20-án a 15. amerikai légi hadsereg bombázókötelékei nagy erőkkel támadták Bécs környéki célpontjaikat pontosabban schwechati olajfinomítót. Az erős légvédelmi tűzben megsérült az 5. Wing 483. BG 815. Squadron B-17G repülőgépe. (Adatai: B-17G Fortress III. 90-BO; serial number: 43-38509; MACR 12451, a gép színe: alumínium, a motorok burkolata kék, egyéni jelzése: Y.).
A gép személyzete
Neuman Harling G.
Carney Donald T.
Numedahl Richard J.
Stoner Marvin W.
Rogers Horace M.
Watt Arthur
Bozeman Walter H.
Tappen James
Ginoza Herbert S.
Schooley Samuel
A repülőgép több légvédelmi találat miatt súlyosan megsérült. A kötelék többi bombázójának személyzete jelentette, hogy rögtön a bombavetés után a sérült gép kivált az alakzatból és a Balatont használva tájékozódási pontként kelet felé fordult.
Ekkora Dunától keletre lévő terület szovjet kézen volt, így biztonságos kényszerleszálló terepként jelölték meg a sérült gépek számára. A bombázógép pilótája igyekezett a biztonságot jelentő szovjet területeket elérni, amikor a motorok egymás után, egy kivételével leálltak. A Balaton déli részét elhagyva a pilóta és a navigátor közölte a személyzettel, hogy a front felet járnak. Kaposvár magasságában a személyzet tagjai megkezdték a gép elhagyását. Richard J. Numedahl utolsó előttiként ugrott ki a gépből. Marvin W. Stoner ugrott utolsónak és látta Numedhl ernyőjét “kicsúszni, de az nem lobbant be”.
Herbert S. Ginoza aki elsőként ugrott a 8 ernyőt látott és egy zuhanó tárgyat: “Biztosan láttam egy zuhanó tárgyat, ami valószínűleg az Ő teste volt.” Fogságba esés után Ginozának a németek elmondták, hogy őt is beleszámolva kilenc ejtőernyőt láttak és egy szabadon eső testnek tűnő tárgyat. A németek azt is közölték vele, hogy Ginoza volt az egyetlen, aki német területen, ketten a német-orosz vonalak között, a többiek pedig orosz területen értek földet.
Donald Thomas Corney szerint, Numedahl „Jó lelki állapotban volt, nem volt ideges sem sérült.” Marvin Stoner jelentésében leírta, hogy:“Lehetséges, hogy Richardot lelőtték az ernyőjén, mert az oroszok és a németek is tüzet irányítottak ránk. Az oroszok német ejtőernyős csapatnak néztek minket. Ennek bizonyítékaként néhányunknak golyó ütötte lyukak voltak az ernyőjén”
Többen megsérültek az ereszkedés és a földet érés során. James Tappennek megsérült a combja, Arthur Watnak a légelhárító tűzben egy repesz eltalálta a jobb karját, Horace M. Rogersnek eltört a combja. A sérülteket korházba szállították a szovjetek Pécsre
Akik orosz területen értek földet, az ugrást követő második napon már találkozhattak egymással. Donald Thomas Corney másodpilóta vallomása szerint a legénységből hiányzó Numedahlt és Ginozát halottak hitték, ezért kérték az orosz parancsnokot, “hogy ha lehet kísérelje meg felderíteni vagy bizonyítékot szerezni a halálukról”
Az oroszok tájékoztatásából tudták meg, hogy Ginoza fogságba eset és Numedahl halott. Később arról is tájékoztatták őket, hogy Numedahlt holtestét megtalálták, nem nyílt ki az ejtőernyője. A halott amerikai katonát az oroszok eltemették. A kilenc túlélő egyike sem látta a holtestet, ezért halálának körülménye nem tisztázott. A MACR jelentés tartalma alapján nem tudni, hogy az ernyő hibája, vagy a földről érkező lövések okozták a hajózó halálát.
Az eset tisztázásában Mohos Nándor segített. A kutatásának köszönhetően ismerhetjük meg Numedahl további sorsát. Valószínűleg a hibás ejtőernyő okozta halálát, és az oroszok Mesztegnyő közelében hantolták el az orosz halottakkal közös sírba. A holttestről és a sírról is készítettek fotót az oroszok, mely a 15. Amerikai Légi Hadsereg parancsnokságán keresztül jutott el Numedahl századhoz négy hónap múlva.
Később Marcaliban a kastély parkjában létesítettek az oroszok egy nagy temetőt ahova a környéken lévő halottaikat temették. Ide került Numedahl földi maradványa is. A szemtanuk visszaemlékezése szerint, feltűnő sárga színű szekrényből ácsolt koporsóban temették újra. A temetkezési vállalkozó Marcaliban emlékezett rá, hogy az egyik koporsóban repülős ruha volt a halotton. Nem sokkal később az amerikai sír azonosítok is elkezdték keresni az eltűnt hajózót. De mire odaértek Marcaliba addigra már elföldelték a koporsókat.
Nagy nehezen szereztek engedélyt az orosz hatóságoktól, hogy megkereshessék a koporsót. Ki is ásták azt a részt, amit a temetkezési vállalkozó megjelölt, ám a sárga koporsóban nem Numedahl földi maradványa volt, sőt a többi felszínre került koporsóban sem. További koporsók kiásásához már nem járultak hozzá a szovjetek, ezért Richard J. Numedahlt a mai napig eltűntként (MIA) tartják nyilván.
További kutatást igényel a temetés helyének pontos felkutatása. A szovjet hatóságok a személyzet többi tagját, a korházi ápolást követően, először Szabadkára, majd Zomborra vitték, végül 1945 márciusában térhettek vissza az olaszországi bázisukra.
Roncsdarabok
A felniből készült kotla
A gép fedélzeti órája
Az esemény helyszínét 2010 tavaszán sikerült beazonosítani a szemtanuk segítségével illetve a területen talált néhány roncsdarabbal. Mint azt Nagy Torma Tivadar(1931) elmondta a gép Oláh Ferenc földjén „landolt”.Elmondása alapján, a bombázó szerkezetileg alig roncsolódott, ezért nem találhatunk a helyszínen több és nagyobb roncsdarabot. Átkutattuk a közeli tanyát és környékét mert egyes visszaemlékezések szerint a gép több darabja került oda de sajnos semmit nem sikerült találnunk.
De a kis falu lakói megőriztek néhány alkatrészt a repülőgépből. Például a repülőgép fedélzeti óráját mely a mai napig működik és a B-17-es egyik fő futóművének a felnijéből egy leleményes magyar gazda üstházzá alakította át és disznóvágásnál használta évtizedekig. Jelenleg a Szolnoki Repülőmúzeumban látható kiállítási tárgya.