1944. augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka a 6. Éjszakai Vadászrepülő Ezred 8. századának pilótája Eckart Ulmer törzsőrmester lelőtte a 14. Távolsági Gárda Ezred B-25-ösét, mely Akasztó belterületére zuhant.
Dr. Réthey Prikkel Miklós kutatott először a roncs sorsa után és kiderítette, hogy a lezuhanás után egy-két nappal egy magyar zászlós rendfokozatú katona személygépkocsival érkezett a lezuhanási helyre. Nem emlékeztek a nevére és azt sem lehetett kideríteni, hogy mi volt a pontos feladata. A helyiek emlékei szerint a zászlós azt állította, hogy ő lőtte le a gépet. Az ő elmondásából úgy tudták, hogy futárszolgálatot teljesített a lezuhant repülőgép, mely egy Budapest felé tartó kötelékből vált ki, miután megsérült. Elmondta azt is, hogy amikor észrevette a sérült gépet üldözni kezdte, de csak akkor nyitott rá tüzet, amikor úgy hitte, hogy már nincs a falu felett. A zászlós végül 150-200 pengőt adott a családnak. Az udvarban heverő roncsok a helyi lakosok zsákmányai lettek. Először a gyerekek jártak a helyszínre, majd a felnőttek is igyekeztek minden hasznosíthatót begyűjteni. A B-25-ös egyik motorja az Akasztóhoz tartozó Döbrögec pusztára került, ahol két fiatal Fehér Mihály és Rátkai Gyula igyekeztek mindent hasznosítani belőle. (A helyiek szerint Döbrögecen is lezuhant egy orosz repülőgép a Bisztyó tanyánál, így újra felhasználásra alkalmas fémhulladék volt bőven) Fehér Mihály azt mesélte, hogy olyan kemény anyagból készült a motor főtengelye, hogy a szétdarabolásakor egy napi fűrészeléssel egy centit tudtak haladni. Pánya István később, további roncsokat talált Akasztón. A Suhajda család megőrzött egy darabot a gép szárnyából és elmesélték azt is, hogy a nagypapa, Rátkai István szíjgyártó például a lószerszámok alapanyagaként szolgáló bőrt puhította a gép egyik darabján.
Nagy Gáborral közösen folytattuk az 1944. augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka eseményeinek kutatását. Első lépésként 2013. november 6-án írásban kértem a település jegyzőjét, hogy küldje el a gép lezuhanásával kapcsolatos bejegyzéseket a halotti anyakönyvből, valamint vegye fel a kapcsolatot a Rákóczi utca 18. számú ház tulajdonosával és érdeklődje meg, hogy engedélyezné-e a helyszín detektoros átvizsgálását. Varga Béláné jegyző asszony két hét múlva megküldött válaszában benne volt a legfontosabb információ: a ház tulajdonosa engedélyezi a kutatásokat. A nagymányoki eredményekkel együtt az akasztói dokumentációt is átadtuk az orosz félnek, majd úgy döntöttünk, hogy az akasztói helyszínt mindenképpen fel kell tárni, mivel nem lett minden emberi maradvány kiemelve a becsapódás után. Szerencsére a polgármester Suhajda Antal nagy tisztelője a település történetének, ezért minden segítséget megkaptunk a kutatáshoz. A helyszíni felmérést 2016. július 28-án az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a Magyar Roncskutató Egyesület kutatói elvégezték el. Ebben az esetben előny volt, hogy nem kellett hosszasan detektorozni a siker reményében, mert a pontos hely már meg volt. Azonban hamar kiderült, hogy a becsapódási kráter egy része be lett építve, így nem lehet a teljes feltárást elvégezni. Juhász Lajosné a tulajdonos elmesélte, hogy a régi ház helyére egy nagyobb épült, melléképületekkel és az 1970-es években emésztő gödröt is ástak az épület mögé. Tudták, hogy egy repülőgép zuhant a telekre a régi ház mögé, azonban jelentős mennyiségű roncsot csak az emésztő ásásakor találtak a földben. Emberi maradványok ekkor nem kerültek elő. Elmondta azt is, hogy a virágos kert területe érintetlen, mert itt nem volt semmilyen földmunka a kertásáson kívül. A munkálatok a detektorozással kezdődtek. Több kisebb jel volt az udvaron, de jelentős mennyiségű fémet csak a virágoskertnél jelzett a műszer. Úgy döntöttem, hogy ekkor csak a kertben ásunk kutató gödröt, a többi jelnél pedig az teljes feltárás során fogjuk kiemelni a roncsokat. A nap végére roncsszilánkokat és emberi maradványokat emeltünk ki a földből. A töredezett csontok és az apró darabokra szakadt sárkánydarabok bizonyították, hogy igen nagy erejű volt a becsapódás és feltehetőleg ezért nem találták meg a gép személyzetének minden tagját.
A Szolnoki Repülőmúzeumban átnéztem a kiemelt leleteket, majd jelentettem az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokának, Koller József dandártábornoknak az eredményeket. Ezután indult az exhumáló feltárás engedélyeztetése. Mivel a tulajdonos a kertben jelentős területrendezést tervezett a következő esztendőre, 2016. december 8-án végeztük el a munkálatokat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakembereinek, valamint a budapesti orosz nagykövetség képviselőinek jelenlétében.
Az első fázisban kijelöltük az exhumáló feltárás 3×4 méteres területét és eltávolítottuk a termőréteget. Az udvar beépítettségéből adódóan a gépi munka bonyolult lett volna, továbbá az a tény, hogy az előkutatás során bebizonyosodott, hogy szinte mindenhol roncsok és maradványok voltak a földben, a kézi szerszámokkal történő feltárás volt a legoptimálisabb megoldás. Minden lapát föld át lett vizsgálva, hogy a legkisebb darabok is ki legyenek emelve. A második fázisban egy négy négyzetméteres területen a gödröt 50, majd 75 centiméteres mélységig feltártuk. A művelt réteg alól folyamatosan roncsok és csonttöredékek kerültek elő. Ezután a területet két 2×3 méteres részre osztottuk és először az egyiket, majd a másikat tártuk fel. A talajban tökéletesen látszott a becsapódási kráter nyoma, melynek legmélyebb pontja 170 centiméteres mélységben volt. Mindenhol addig tartott a föld kiemelése, amíg az érintetlen altalajt el nem értük. A házat és a melléképületeket szegélyező járdáig dolgozhattunk és az egyértelműen látszott a nyomokból, hogy a kráter folytatódik a járda alatti részen is, de ezt nem lehetett megbolygatni. Az exhumáló feltárás befejezése után megtörtént a terület eredeti állapotának visszaállítása, majd visszatértünk Szolnokra. 2016. december 19-én készítettem el az exhumálási jegyzőkönyvet, melyben leírtam, hogy az emberi maradványok a gép szétrobbant és megégett darabjai között nyugodtak. A kiemelt talaj teljes átvizsgálásával sikerült emberi maradványokat exhumálni. A megtalált csont darabok erősen roncsolódott állapotban voltak, a robbanástól szétszóródva a talajban. A kiemelt repülőgépdarabok jelentős része teljesen összeroncsolódott és elkorrodálódott állapotban került elő. Találtunk darabokat a sárkányszerkezetből, a repülőgép lemezborításából, a motorokból, a fegyverzetből és a plexiborításból. Az MH 1. Hadihajós és Tűzszerész Ezred kirendelt járőre biztosította a munkálatokat és elszállított 6 darab 12,7×99 lőszert, 3 kilogramm 12,7 lőszer maradványt, valamint 25 kilogramm 12,7 lőszerhez tartozó hüvely darabokat.
A becsapódási kráter többi részén csak abban az esetben lehet kutatni, ha az épületeket elbontják. Mivel erre nincs lehetőség, a helyszín feltárása lezártnak tekinthető. Ezután Akasztó polgármesterét tájékoztattam a fejleményekről és egyetértettünk abban, hogy jó lenne
a személyzet sorsát teljesen lezárni. A dokumentumok bizonyítják, hogy két főt 1944-ben eltemettek, a visszaemlékezések szerint a hősi sírok közé vagy az öngyilkosoknak kijelölt parcellába. Először Piller Sándornét kerestem meg, aki kislány kora óta gondozza a helyi temetőben megmaradt hősi sírokat, és igyekszik minden adatot összegyűjteni a hősi halott katonák nyughelyével kapcsolatban. (Szűcs Imre ezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka emléklappal ismerte el a több évtizedes munkáját). A jelenleg megtalálható 13 hősi sírból négyben nyugszik ismeretlen katona, de a rendelkezésre álló információk szerint közülük kettő magyar és egy pedig német nemzetiségű. Egy olyan sírhely van, amiről semmilyen információ sincs, így erről kell kideríteni, hogy ki nyugodhat benne. Az öngyilkosok parcellájába már nem temettek évtizedek óta, ezért ki kell kutatni, hogy mely sírhelyek lehetnek esélyesek. Ha szerencse mellénk szegődik, egyszer talán a Pcselov személyzet tagjai is egy emlékmű alatt fogják aludni örök álmukat.
