Légvédelmi találat a Csepel-sziget felett

A húsvét hétfőn Punka György hívott telefonon, mert a rokonai értesítették, hogy Szigetszentmiklóson az egyik szántóföldön találtak egy motort. Lediktálta a nevet, címet és a telefonszámot, majd annyit kért: „Ha ráérsz, nézd meg légy szíves, mi lehet a földben.”

Az előzmények

Felhívtam a terület tulajdonosát, Piróth Sándort, akiben egy segítőkész embert ismertem meg. Elmesélte, hogy az utóbbi három évben szántás közben az eke mindig beakadt valamibe. A közelmúltban úgy döntöttek, hogy megnézik, hogy mit rejt a föld, ezért elkezdték kiásni. Egy érdekes fém tárgyat találtak, ami egy léghűtéses motorra hasonlított. A család úgy gondolta, hogy szakemberekre bízzák a munkát, és ismerősökön keresztül értesítették a Szolnoki Repülő Múzeumot. Kicsit hihetetlennek tűnt, hogy 20 centi föld alatt nagy lelet lehet, de mindenképpen meg akartam nézni a helyszínt. Március 27.-ére beszéltük meg a terepszemlét, ahova Légrády Lajossal érkeztem. Rövid beszélgetés során meghallgattuk Piróth Sándor nagymamája Szabó Istvánné Gere Etelka, visszaemlékezését erre az eseményére: „23 éves voltam, kora tavasszal történt, az eset, de nem akkor, amikor először bombázták a repülőgép gyárat. A pincében voltunk, és olyan erős motorzúgást hallottunk, hogy attól féltünk, hogy ránk fog zuhanni a repülőgép. Később megnéztük a gépet, ami a földünktől nem messze szállt le. Összetört, és kiégett, de nagyjából egyben volt. Emlékszem rá, hogy ejtőernyősöket is elfogtak, de néhány ember a gépben halt meg.” Etelka néni elmesélte, hogy a gép nem a motor helyén, hanem egy kicsit arrébb szállt le, de biztos, hogy ebben a dűlőben, mert itt volt akkor is és most is a földjük. Elvégeztük a motor részleges feltárását, melynek célja a motor típusának megállapítása és az állapotfelmérés volt. A motor feletti földréteget eltávolítottuk úgy, hogy a második hengersor is látható legyen, valamint egy ponton a motor alá beástunk, hogy kiderüljön, hogy mi lehet a motor alatt. Megállapítottuk, hogy egy amerikai R-1830-as típusú repülőgép motor került elő. A tizennégy hengeres motor tizenkettő hengere a helyén van, egy hengerfej, egy komplett henger és a motor reduktor háza hiányzik, a motor mögötti áramlásterelő lemezek roncsolódva meg vannak. Érdekes, hogy a hengereken lévő deflektor lemezek kitűnő állapotban megmaradtak. A motor sérülései megerősítették a szemtanú visszaemlékezését, mert biztos, ez a motor nem egy lezuhant gép alkatrésze. További bizonyíték arra, hogy nem a megtalálási helyre zuhant a motor, hogy az alatta lévő föld teljesen puha volt, pedig a zuhanási helyeken a becsapódó nagy súly miatt kőkeményre tömörödik a föld. Elkészültek a fotók a leletről, majd visszatemettük.

1944. április 13.

A gép történetének felkutatásához a Magyar Királyi Csendőrség jelentései nyújtottak elsődleges segítséget, mert Szigetszentmiklósnál két időpontban, három bombázó földet érését jegyezték le. 1944. április 13.-án kényszerleszállást hajtott végre egy négymotoros bombázó. Július 30.-án, pedig két bombázó zuhant le a település környékén. Az áprilisi időpont és a kényszerleszállás egybevág a szemtanú visszaemlékezésével, ezért ebből indult ki a kutatás. Április 13.-án a 461. Bombázó Csoport, a hetedik bevetésére szállt fel Burke őrnagy vezetésével. Nagy romboló erejű bombákkal támadták a Dunai Repülőgépgyárat. A cél felett erős légvédelmi tűz és vadászgépek fogadták a köteléket. Az amerikai jelentések szerint a bevetés során 58 egy és két motoros vadászgéppel találkoztak, sőt a kétmotoros vadászgépek rakétákat lőttek ki a kötelékre. A bombázók lövészei három ellenséges gép megsemmisítését és három gép valószínű lelövését jelentették. A bombázó kötelék tizenöt gépe sérült meg a támadás során, és a 766. Bombázó Század kettő, a 764. Bombázó Század egy B-24-es bombázója nem tért vissza. A cél felett egy légvédelmi lövedék eltalálta Charles W. Bauman főhadnagy 44-es oldalszámú gépének 1-es motorját. A robbanástól kigyulladt a motor és az egyik üzemanyag tartály. Az eltalált bombázó tett egy éles 180 fokos bal fordulót és neki ütközött a kötelékben repülő Paul S. Mowery hadnagy 49-es számú gépének. Az ütközéstől Mowery hadnagy gépének egyik légcsavarja és jobb szárny egy darabja leszakadt. Bauman főhadnagy gépe a cél körzetében pörögve zuhant az ütközés után. Mowery hadnagy gépe az ütközés után lemaradt, majd pörögve zuhanni kezdett. Az alakzatban repülő másik bombázó személyzete látta, hogy Mowery hadnagy a gépet úgy kb. 2000 lábon kivette a zuhanásból, és tovább repült, majd elvesztették szem elől. A harmadik eltűnt gép parancsnoka Kay B. Steele főhadnagy volt. A célt még sikerült elérnie a kötelékkel, de már nem tudott visszatérni a bázisára.
Mowery hadnagy gépe nem lehet a megtalált gép, mert a hadnagyot Bugyi községben halotti anyakönyvezték, mely szerint 1944. április 13.-án 12 órakor halt meg koponyaalapi törésben, Bugyi-Alsódélegyháza pusztánál. 1944. április 13.-án 12 órakor halt meg koponyaalapi törésben, Bugyi-Alsódélegyháza pusztánál. További bizonyíték arra, hogy ez a gép nem Szigetszentmiklósnál ért földet, hogy a népbírósági közlöny a háború után leírja, hogy letartóztatták azokat a kiskunlacházai személyeket, akik bántalmazták Harry Doan (pontosan Harry E. Dean) és Eugen Blanek (pontosan Earl D. Blalok) amerikai repülőket. Mindketten a Mowery hadnagy gépének a tagjai voltak, és az Írott-tanya mellet értek földet Kiskunlacháza határában. A Magyar Királyi Csendőrség jelentette, hogy négy motoros bombázó lezuhant Kiskunlacházánál és Délegyházánál. A valóságban Kiskunlacháza, Bugyi, és Délegyháza közötti területen zuhant le a B-24-es, és ezért jelenti két csendőrőrs is. Ez alapján biztos, hogy Mowery hadnagy az ütközés után ki tudta venni a Liberátort a zuhanásból, – ahogy a kötelék más személyzete jelentette- majd megpróbált eljutni haza, de nem sikerült, mert a gép sérülése olyan súlyos volt, hogy lezuhant.
Steele főhadnagy gépét is ki lehet zárni. Az amerikai jelentés szerint kivált a kötelékből és eltűnt. Az amerikai bombázók ellen felszálló Repülő Kísérleti Intézet Me-210-esei közül, a Konráth János főhadnagy pilótából és az Újváry László zászlós rádióslövészből álló személyzetnek igazolták egy B-24-es lelövését Kelebiától keletre. A gép személyzete hadifogságba került, a Stalag Luft III táborba. A táborban egy amerikai hadifogoly Ewell McCright feljegyezte, hogy ki hol esett fogságba. Richard G. Lyke törzsőrmester szerint Szebeen, Charles A. Humphress őrvezető és Stanley A. Kosierowski őrmester szerint Szegeen, Even G. Medellin szerint Szgedia, Jack R. Severns hadnagy szerint Szegreb, és a gép parancsnoka Steele főhadnagy szerint Szged volt az a magyar helyiség, ahol elfogták őket. Kicsit furcsán diktálták le Szeged városának a nevét, de ráismerünk. Végül, Galambos Gábor és Végső István kutatóknak sikerült a gép lezuhanási helyét felkutatni Kelebiánál. Ez alapján biztos, hogy a gép kivált a kötelékből és elindult Olaszország felé. A magányosan repülő bombázót utolérte a Me-210-es és lelőtte.
Kizárásos alapon Bauman főhadnagy gépe maradt. Ezt a cél felett látták pörögve zuhanni, majd szem elől vesztették. A gép valószínűleg lapos szögben ért földet és ezért viszonylag egyben maradt, ahogy a szemtanú is elmondta. A személyzet sorsáról nincs semmi adat, vagyis Európában nincs nyilvántartott sírhelyük, és nincsenek eltűntként nyilvántartva. Ez arra utal, hogy vagy mindenki túl élte a háborút, vagy mindenki meghalt és a háború után haza szállították a holttesteket. A ráckevei bevonulási központ, a szigetszentmiklósi elől járóságtól kapott információk alapján 1946. február 20.-án jelentette, hogy az április 13.-án és a július 30.-án lezuhant repülőgépek személyzetéből 12 fő a temetőben és egy fő az Alsóbucka erdőben temettetett el. Innen amerikai katonák szállították el a holttesteket ismeretlen helyre, 1945. szeptemberében. A 461. Bomber Group történésze, Hughes Glantzberg szerint a gépen tizenkét fő tartózkodott és mindenki meghalt, vagyis az elszállított holttestek között volt a gép személyzete.

A kiemelés

Március 28-án értesítettem a kutatás eredményéről az MH 86 Szolnok Helikopter Bázis parancsnokát, Lamos Imre dandártábornokot, aki biztosított róla, hogy az alakulat támogatja a motor kiemelését. Tekintettel, arra, hogy a motor szinte kilátszott a földből és az őrzése nem volt megoldható ezért a leletmentést a legrövidebb időn belül kellett végre hajtani. Április 5-ére jelöltük ki a kiemelés időpontját, és elkezdtem az engedélyek beszerzését. Mindenhol nagyon pozitívan fogadták a leletmentési kérelmeket, ezért pénteken már málháztuk a szükséges felszereléseket.
Szombaton reggel borongós időben indultunk a múzeumból. Útban a kiemelés helyszínére végig abban reménykedtem, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi újszászi időjárás. Szigetszentmiklóson a Magyar Roncskutató Egyesület kutatói és szép idő fogadott minket. Rövid szakmai megbeszélés után kezdődött a munka. Szokás szerint két részre osztottuk a csapatot, feltáró és táborépítő részlegre. A kiemelés helyszínén már kihajtott a búza, ezért a lehető legkisebb területen dolgoztunk, hogy elkerüljük a károkozást. Szalaggal kijelöltük a közlekedő sávot, a munkaterületet, majd indult a feltárás. Nem rendezkedtünk be hosszú időre, mert szinte biztos volt, hogy egy nap alatt végzünk, de felépítettünk egy katonai sátrat, arra az esetre, ha esne az eső. Egyrészt minket védett volna, másrészt a gödör fölé helyezve nem lesz sártenger a kiemelés területe. Elsődleges feladat a motor körbe ásása volt, majd ha marad idő a kiemelés előtt letisztítani a motort. Kijelöltünk egy 4×4-es négyzetet, és kivettük a felső 20 centis földréteget. A kis mélységben fekvő motor miatt markológépet nem használtunk, végig ásóval végeztük el a feltárást. Következő lépésként már csak 3×3-as négyzetben folyt az ásás 120 centi mélységig. Egy méter mélyen volt a motor hátsó része, ami alól a puha földet kiástuk. Két kötelet tettünk a motor alá és addig ástunk, amíg meg tudtuk mozdítani. Ekkor már látszottak a motor mögötti áramlásterelő lemezek és a kipufogó koszorú. Légrády Lajos folyamatosan dokumentálta a munkafolyamatokat és elkészítette a feltárás helyszín rajzait. Egy kamera fix helyről folyamatosan rögzíti a munkálatokat, egy kézi kamera veszi az érdekes momentumokat, és egy fényképezővel rögzítjük a fontosabb alkatrészeket. A kiemelés helyszínrajzán rögzítésre kerülnek a munka gödör méretei, a motor helyzete, és GPS koordinátái. Miután sikerült körbeásni a motort a hengerek megtisztítása következett. Dél körül megérkeztek a sajtó képviselői, és egy rövid tájékoztató után a daru kiemelte a motort a 64 éves pihenőhelyéről. Felpakoltunk a teherautóra, átadtam a területet a tulajdonosnak, majd elindultunk Szolnokra.
Tisztítás után megvizsgáltuk a motor állapotát, a forgattyús házon 12 henger van meg többé-kevésbé kompletten, egy hengerről hiányzik a hengerfej, egy henger pedig tőből kiszakadt. Négy henger kimozdult a helyéről és néhány hengert megpróbáltak leszerelni, mert hiányoznak a csavarok. A motor mögötti deflektorok kétharmada megmaradt, úgy, mint a kipufogó koszorú és a szívó csövek. A motor áttételházát és a segédberendezés házat leszerelték. Néhány hengernél megmaradtak a szelepemelők is, de van olyan henger, ahonnan leszerelték. A hiányzó hengerfej és a henger sugár irányban távolodtak el a blokktól, mert a hiányzó hengerfej mögött, ott van a deflektor lemez, szinte ép állapotban. Ez a sérülés nem eredhet zuhanásból, mert akkor hátra felé mozdult volna el a henger és leszakította volna a deflektor lemezt. Szerintem, a légvédelem ezt a motort találta el, és ez okozta a sérüléseket.

Ezer esetből az egy…

Ez a történet jó arra példa, hogy van, akinek fontosabb a hadi emlékek megőrzése, mint a vastelepeken történő értékesítése. Sajnos sokszor hallhatunk olyan fölből előkerülő értékről, amelyek nem múzeumokba kerülnek, ezért köszönöm Piróth Sándornak, hogy a szolnoki múzeumot választotta a motor megmentésére. Köszönöm a sajtónak, hogy foglalkozott a munkánkkal, mert a jó példa ez esetben hatásos volt: három ember kereste meg a múzeumot különböző felajánlásokkal a történet hallatán. Az amerikai Fox News hírcsatorna cikke után az Egyesült Államokból, a Magyar Roncskutató Egyesülethez hasonló amerikai civil szervezetek vették fel velünk a kapcsolatot. Köszönöm Mohos Nándornak, hogy kutatási eredményeivel segítette az események rekonstruálását.

Magyar a fedélzeten?!

Érdekes momentum a géppel kapcsolatban, hogy a személyzet egyik tagja, a navigator, RAYMOND V. GOMBOSSY főhadnagy, a neve alapján valószínűleg magyar származású volt. Általában a gépeken egy navigátor volt, de ezen kettő, az egyik Gombossy. Vajon miért? Lehet azért volt két navigátor, mert előfordult, hogy a kötelék élén repülő gépeken két navigátor repült, ezzel is csökkentve a tévedés lehetőségét. Azonban Nagy András kollégám felvetése is érdekes lehet Gombossy szerepével kapcsolatban. Szentiványi János főhadnagy a Repülő Kísérleti Intézet Me-210-es pilótája bevetésen volt ezen a napon az amerikai kötelékek ellen. Miután megtámadtak egy 40-50 Liberátorból álló köteléket, zuhanással váltak ki a harcból, majd miután kivették a gépeket a zuhanásból, megszólalt a rádió. Innentől Szentiványi főhadnagy visszaemlékezését idézem, Tobak Tibor könyvéből: „Összes magyar vadászok, gyülekezés a Csepel-sziget déli végénél 2000 méteren. –Megismétli. Bob a Dunát meglátva Csepel irányába fordul. Enyhén emelkedik, nyilván, hogy a 2000-es magasságot elérve érjünk a gyülekezési légtérbe. Már majdnem ott vagyunk, amikor látom, hogy gépek köröznek a Csepel-sziget déli vége fölött, legalább nyolcan. Megörülök, biztos a mi Messzereink! Aztán vérfagyasztó pillanat: az egyik gép a hasát mutatja, és látom, hogy kéttörzsű! Lightning! Mint az őrült, ordítok a rádióba: Vigyázz Bob, előttünk Lightningek!….Döbbenten látom, hogy az egyik Lightning felhúz, és felénk fordul! Bob vigyázz, támadnak!- üvöltöm. Jól van, látom őket, gyere, meglógunk! –feleli, azzal éles fordulóba vágja gépét, és kezdi zuhanásba vinni. Elkésett! Az első Lightning már rásorozott.” Ekkor halt hősi halált Boskovics Sándor százados a Repülő Kísérleti Intézet kiváló berepülő pilótája. A magyar pilótákat tőrbe csalták, mert az amerikai vadászok vártak rájuk a megadott légtérben. Soha sem derült ki, hogy kié volt az a tökéletes magyarsággal beszélő titokzatos hang a rádióban, lehet, hogy Gombossyé? Ez csak feltevés.
1944. áprilisában, amikor ez a gép kényszerleszállt, még fontos hadi zsákmánynak számított. Ezek a gépek jó lehetőséget biztosítottak, arra, hogy a magyar szakemberek megvizsgálják az amerikai gépeket, motorokat és technológiákat. Valószínű, hogy a gép többi motorja teljesen ép volt, és ezért nem vitték el vizsgálatokra ezt a sérült motort. Az is lehet, hogy nekünk hagyták ott?

Magó Károly

 

Archívum