Punka György: A JUNKERS JU 88-AS KIEMELÉSE A BALATONBÓL

Az Ostmark védelmére délkeletre települt német éjszakai vadász alakulat — a 6. ezred III. osztálya — a háború utolsó karácsonya előtt már Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) települt. Még a nyár közepe táján nagyszámú Junkers Ju.88 gépet kaptak, és hamarosan befejeződött a pilóták átképzése is az új típusra. Az éjjeli feladatok egyre ritkábbak lettek, a gépeket nappal vetették be, főként földi célpontok ellen. Jóllehet ilyenkor a ferdén felfelé tüzelő fegyverzetnek kevés hasznát vették, a hasoldalra épített négy darab 20 mm-es MG 151 típusú ágyú félelmetes tűzerőt jelentett. A veszély a viszonylag gyenge páncélozottságban rejlett, hiszen a gép nem ilyen feladatokra készült. A személyzetek sem szoktak hozzá a teljesen más kiképzést követelő alacsonytámadásokhoz. Egyre gyakoribbak lettek a sérülések, s a veszteségek növekedtek.

December elején a 3. Ukrán Front 57. hadserege továbbnyomult előre a “Margit”- vonal irányába. A német 23. páncélos- és 271. népi gránátos hadosztály, néhány magyar alegységgel együtt a Pincehely—Cece—Dunaföldvár szakaszon megkísérelte az ellenállást, hogy feltartóztassák a szovjet csapatokat, amíg a megfelelő csoportosítással Székesfehérvár körzetéből képesek lesznek az ellencsapásra. Az előrenyomulást a rossz időjárás is nehezítette. A szakadó eső teljesen feláztatta az utakat. A német légierő minden erejével támadta az ellenséges csapatok éleit.

1944. december 5-én reggel alacsonytámadói feladatra indult a 7. század 2Z+BR lajstromjelű, 714628 gyári számú Ju 88G-1 gépe. Pilótája Helmut Buder főhadnagy, radarkezelője Gottfried Jentsch hadnagy, rádiósa Hans Bohler altiszt volt. A bevetési térséget feltehetően elérték, de vadásztámadás során találatot kaphattak, és a Balaton felett a gép bal szárnyára dőlve, meredeken a vízbe zuhant. A bal szárny szinte tőből leszakadt, vagy jobb kifejezéssel élve, szinte “meghámozódott”. Az alsó és felső burkolata különvált a bordáktól és összegyűrődött. Leszakadt a bal futóműgondola, és mindkét hatalmas BMW 801 csillagmotor letört a motorágyról. A törzs a kilépőél mögött két helyen eltört. A kabin gyakorlatilag megsemmisült a becsapódáskor.

Azután ötvenkét év csend következett. A hadinapló a gépet és a személyzetet eltűntként tartotta számon.

Az elmúlt esztendő egyik átlagosnak mondható napján a tűzszerész búvárok gyakorlatot hajtottak végre a nagy tavon. Feladatuk víz alatti roncsok felderítése volt. A gyakorlat helyszínére egy balatonföldvári lakos vezette a “békákat”, aki emlékezett rá, hogy hajójával többször megakadt valamiben ezen a ponton.

A merülésnél nagyméretű alumínium lemezborítású tárgyra bukkantak. Mivel a további munka már nem a tűzszerészek feladata volt, az Amfora búvárklubot értesítették, mert tudták, hogy az ottaniak nagy tapasztalatra tettek szert a korábbi évek roncskiemelési munkáiban. Ők kértek fel engem a roncs azonosítására. A második merülésnél már egyértelművé vált, hogy a gép kétmotoros volt. Megállapították, hogy a maradványok viszonylag kis területen szétszóródva, részben épségben fekszenek a tó mélyén, az iszaptól félig elfedve. Azt is megfigyelhették, hogy a függőleges vezérsík teteje — a gép legmagasabb pontja — mindössze másfél méterre van a vízfelszíntől.

Megállapították a motorok hengerelrendezését és a függőleges vezérsík formáját. Ezeknek alapján a gépet — nagy valószínűséggel — Ju 88 G-1 típusú északai vadászként azonosítottam. A korabeli iratok ezt megerősítették. Már csak az kellett, hogy igazam is legyen.

Elindult a kiemelési munka technikai és gazdasági megszervezése.

Az Árvíz- és Belvízvédelmi Központi Szervezet biztosította a kutatóhajót — legfontosabb bázisunkat —, az állandó telephelyként szolgáló uszályt, az úszótagra telepített darut és a teljes kezelőszemélyzetet. Mivel a kutatás megállapításai szerint a roncsra már több hajó is ráfutott, a munka lényegében vízvédelmi feladatnak minősült.

A terület részletes feltárásával egy időben a kisebb darabok felhozatala is megkezdődött. A felhozott rádiótechnikai berendezések már egyértelműsítették, hogy német gépről van szó. Rövidesen az egyik döntő lelet is előkerült, a ferdén beépített MG 151 típusú, úgynevezett “Schräge Musik” gépágyúk egyike. Sajnos, ezt fel kellett robbantani, mivel az élesre töltött fegyverből nem tudták kivenni a lőszert.

A kiemelési akció június 25-én kezdődött.

A szeles, a Balatonon méteres hullámokat jelentő időjárás után megérkezett az igazi nyár.

Alig egy héttel később az uszály fedélzetére emelték az egyik légcsavart, majd másnap a gép akkumulátorát, a pilóta ülését, egy navigációs vonalzót és két rádióberendezést. Előkerült a rádiós lövész MG 131 tipusú, 13 mm-es gépágyúja, páncélüvegestül, a forgatókerettel együtt.

Július 3-án újabb fontos darabot emelnek ki. A törzs mellső páncéllemezét a felszerelt FuG 220 SN-2 “szarvas-agancs” radarantennák csonkjaival, majd rövidesen az antennákat is. A fövenyen mellettük hevertek a rézből készült dipólok is. Egymás kezéből szedjük ki a lokátortechnika történelmi darabjait. Jól látható, hogy a merevítések fából voltak. Előkerül egy ugyancsak radarantennának tűnő darab, mintha a hátsó, figyelmeztető FuG 220 tartozéka lenne. Sajnos, azt már tudjuk. hogy a farokrész felső burkolata — ahová ezt az antennát szerelték — hiányzik. Lehet, hogy ez azonosítatlan marad?

Egy nappal később az uszályra kerül az alsó gondolaágyúkból kettő, különféle lemezek, 20 mm-es lőszer és a műszerfal. Vigyázni kell a lemezekkel, az éles törési felületek úgy vágnak, akár a kés. Alig van ember a csapatban, akin egy-két karcolás ne lenne.

A bal szárny szinte teljes felső borítása is megvan már. A fiúk nem igazán értik, vajon mit rajzolok olyan lelkesen. A festés meglehetősen különös. Az általános színekbe még egy sötét kukacmintát is fújtak. A festés már teljesen matt. Igazán csak akkor kel életre, amikor lelocsoljuk. A lemezek belső felülete csodálatosan tiszta.

Korróziónak nyoma sincs, a minőségi jelzések olyanok, mintha tegnap nyomtatták volna fel.

A fiúk megtalálják a bal csűrőt és a fékszárnyat, majd a kabin mellső páncélüvegezését. Bár a rétegek között helyenként víz van, az ablakok átlátszóak, szépen látszanak a fűtőszálak is. Egy nagy halom összegörbült lemezzel a fedélzetre húzzuk a törzs felső középső részét a “Peilgerät 6″ kör alakú fészekben elhelyezett rádióiránytű antennájával. Az antenna körülbelül 120°-on áll.

Az egyik oldalon a lemezborításon valami rendelleneset vélek felfedezni. mintha a hiányzó festésnek szabályos foltjai lennének. Megpróbálom lerajzolni a foltokat, és két betű felső része kerül elő. Talán DD, BB, PP vagy RR lehet. Rohanok a kabinba, mert nem emlékszem a hadinapló szerint eltűnt gép lajstromjelére. Lapozom a feljegyzéseimet…igen, a BR lehet. Még ez sem teljes bizonyosság. Lehetnek ezek még más betűk is, hiszen hiányosak.

Július 12-én kerül sor a farokrész emelésére. Rengeteg újságíró, érdeklődő érkezik.

Erősödik a szél, sietnünk kell. A parton a “Kelén” motoros hajó tele érdeklődőkkel. A roncs mellett álló “Vízvédelem” hajó tetején is állnak vagy 20–30-an. A vízen hosszan kihúzva úszik a merülőfal, csónakokkal tartják irányban. A daru horga már a víz közelében, a kötelek feszesek. Gyorsan átugrunk a rendőrségi motorosra, az visz néhányunkat a roncs közelébe. Mindenki feszült, izgatott. A daru úszótagja mellé állunk, átkapaszkodom, és irány az uszály eleje. Még időben. A homoksárgán habzó, tarajos hullámokat görgető víz alól, mint egy szürkéskék bőrű őslény, a levegőbe emelkedik a hatalmas törzsdarab a vezérsíkokkal és a kormányfelületekkel. Lassan fordulni kezd, a bal oldalon feltűnik a lajstromjel két utolsó betűje… BR!

Hát ő az!

A törzset vajpuhán teszi az uszály vaslemez fedélzetére a daru. Valaki egy ócska söprűvel mosni kezdi a függőleges vezérsík oldalát, míg előtűnik a Harmadik Birodalom jelvénye.

Még kiemeljük az egyik motort és behajózunk a kikötőbe. Az egyik fiú vízbe mártott söprűvel dörzsölni kezdi a vezérsík felső részét, ott, ahol mutatom. A körülállók hangosan, kórusban olvassák az előtűnő számokat:7…1…4…6…2…8.

Hat nappal később, rövid pihenő után a kiemelés folytatódott. A kisebb, de érdekes részek közül előkerült két Revi 16 célzókészülék, az egyik a pilótakabin felső ablakmerevítésének darabjával együtt. Ez valószínűleg a ferdén beépített fegyverek, míg a másik az alsó ágyúk célzóberendezése volt. Kiemelték az alsó fegyverzet másik két tagját és a “Schräge Musik” másik darabját is, a tűzszerészek szerint kitűnő állapotban.

Közben megvizsgáltam a korábban felhozott műszerfalat. Ez csak részben hasonlított a bombázógépekére. Bal oldalát egy fordított “T” alakú lemezzel egészítették ki és a műszerek elrendezését teljesen megváltoztatták.

A bal motorgondola kiemelésekor — július 26-án — újabb érdekes technikai felfedezéseket tettünk. Az ülepítőszűrők egyikéből, a teljesen tiszta lamellák közül benzint csöpögtettünk ki. Az egyirányú leeresztőszelep elemei tökéletesen zártak és működtek. Akárcsak a megtalált oxigénmaszk szelepe, vagy számos átváltócsap. A motorágylábak csavarjai, az “Argus” csőcsatlakozók, meghajtások fogaskerekei ugyancsak tökéletesen működőképesek voltak.

Július 30-án — már sokkal kisebb “felhajtással” — került sor a második motor, a szárnyközéprész és a teljes jobb szárny kiemelésére. Kétnapi előkészítés után a motorkiemelés már rutinfeladat volt. Rövid várakozás után a búvárok a kötelekre rögzítették a daru horgát, és centiről centire a víz fölé emelkedett a szinte fél uszályhossznyi hordozófelület, a letört kabinfallal és a törzstartályokkal. A roncsból mint fekete tojások lógtak ki a tartályok, az egyik nagyot csobbanva hullott vissza a vízbe. A tartókaloda recsegve próbálta megtartani a félelmetes súlyt.

A darugém lassan fordulni kezd, közben újra meg újra helyesbít a magasságon. A szárnyvég már az uszály felett van,…már a törzs is,..most letenni !… Megvan

A “Vízvédelem”-ről és a körülöttünk cirkáló vitorlásokról eget verő éljenzés hallatszik! A partig vontatmányként megyünk, nehogy a kiálló részek megsértsék a nagy hajó oldalát. A földvári kikötőben már csak a kíváncsiskodókat kell kirángatni a légi úton szárazföldre érkező roncsok alól. Úgy tolonganak a büdös, iszapos törzs körül a harmincfokos melegben, mintha ingyen jégkrémet osztogatnának. Élemedett családanyák veszítik el gyermekeiket a tolongásban, külföldiek fényképezik ezt a — szerintük éppen miattuk odahozott — izét és próbálnak darabokat letördelni belőle, akárcsak Jancsi a mézeskalács-házikóból.

A kiemelésre szánt pénz elfogyott. A gép 90%-át a partra hoztuk. Az esetleges restaurálás is Magyarországon történik majd.

A személyzet tagjait ott lenn, még nem találtuk meg.

Őket talán még ma is várja valaki.

A cikk a Magyar Szárnyak1997. évi 25. számában (250–253. o.) jelent meg.